hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A tálib párhuzam

2001. 12. 09.
Bush elnök tudja: nincs abban a fényes helyzetben, hogy a palesztin területeken, Szíriában és Libanonban úgy kezelhesse a szélsőséges csoportokat, mint Afganisztánban. Azzal is tisztában van, hogy ezek a veszedelmes pillanatok a közel-keleti tárgyalások és egy totális háború között csak bonyolítják azokat a kihívásokat, amelyekkel szembe kell néznie, ha össze akarja tartani a koalíciót a terrorizmus ellen, békét kíván közvetíteni a Közel-Keleten, és be óhajtja tartani múlt héten tett kijelentését Irak megregulázásával kapcsolatban. 

Tíz hete, amióta összehozta a koalíciót a terrorizmus ellen, azt ígéri egyes tartózkodó arab szövetségeseknek, hogy erőteljes és pártatlan közvetítő lesz a Közel-Keleten. A washingtoni törvényhozásban azonban felhívások hangzottak el a kormányhoz, hagyjon fel a közvetítéssel, és alkalmazza a terrorizmus ellen kialakított Bush-elméletet – azaz a megtorlást azok ellen, akik rejtegetik, élelmezik és kiképezik a terroristákat, vagyis a Palesztin Hatóság ellen. "A PFSZ ugyanaz, mint a tálibok: segíti, támogatja a terroristákat, és menedéket nyújt nekik" – fogalmazott Charles E Schumer New York-i demokrata szenátor, utalván a Palesztin Felszabadítási Szervezetre, amely Arafat hatalmi alapját képezi, majd hozzáfűzte: "Izrael pedig olyan, mint Amerika, egyszerűen csak megkísérli védeni saját otthonát. Arra kérni Izraelt, hogy tárgyaljon Arafattal: ugyanaz, mint felszólítani Amerikát, hogy egyezkedjen Muhammad Omar mullahhal, a tálibok vezetőjével." Rumsfeld amerikai védelmi miniszter bírálta az arab vezetőt, mert nem volt hajlandó elfogadni azt a megállapodást, amelyet Clinton elnök ajánlott fel neki Camp Davidben 2000 nyarán. Arra a kérdésre, hogy terroristának tartja-e Arafatot, így válaszolt: "Történelmileg szemlélve részt vett terrorcselekményekben. Ez köztudomású… Az szintén ismeretes, hogy nem valami erőteljes vezető. Nem tudom, hogy kezében tartja-e a palesztin helyzetet. A történelem folyamán még soha semmit nem adott a palesztin népnek."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!