hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tiltakozik a Vörös Kéz
Fegyverletétel Észak-Írországban

2001. 10. 28.
"Bármilyen akadályok, holtpontok merültek is fel, bármennyire túlfeszítettek és feszültek voltak is a tárgyalások, párbeszédek és alkudozások, mindezek ellenére a békefolyamat ma működik" – jelentette ki Tony Blair azt követően, hogy az IRA bejelentette történelmi jelentőség? döntését, miszerint megkezdi a fegyverletételt. Cserébe Nagy-Britannia ígéretet tett az Észak-Írországban jelen lévő brit katonai erők lehető legrövidebb időn belüli csökkentésére. 



Ír iskolások Belfast nyugati felében. Fegyverek helyett politikai harc Fotó: Reuters

A fegyverletétel nemzetközi felügyelői megerősítették az IRA bejelentését, de egyelőre nem közölték, mennyi fegyver megsemmisítéséről van szó. A döntést nemcsak Londonban és Dublinban fogadták örömmel, hanem Washingtonban is lelkesen üdvözölték.

A mintegy három évtizedes viszályt követő lépést az Unionista Párt már régóta sürgette, a nagypénteki békemegállapodásnak pedig az egyik feltételeként szerepelt. Mint Blair kifejtette, továbbra is törekedni kell az észak-írországi helyzet normalizálására, de természetesen figyelembe kell venni a szakadár csoportok által jelentett veszélyt is. A fegyverletétel megkezdése mindenesetre lehetővé teszi a kívánt politikai folyamat megindítását. A reakciókból annyi már bizonyos: a legtöbb lojalista paramilitáris csoport és néhány republikánus szervezet nem örül ennek az áttörésnek. Gerry Adams, a Sinn Fein vezetője azonban arra szólított fel minden republikánus hívőt, hogy tömörüljenek egységbe, és "érthető" fenntartásaik ellenére is segítsék elő a békefolyamatot. Bertie Ahern ír miniszterelnök szerint pedig a fegyverletétel biztosíthatja és biztosítani is fogja a békefolyamat tartósságát, s a példa nélküli előrelépés egyben a nagypénteki egyezményben leszögezett feltételek teljes mérték? betöltéséhez kell, hogy vezessen.

Az IRA lépése előtt az egyetlen csoport, amely hajlandóságot mutatott a fegyverletételre, a Lojalista Önkéntes Erők nev? kisebb illegális protestáns csoport volt 1998 decemberében. A csoport azonban azóta elutasította a békefolyamatot, és újra erőszakot alkalmaz, nemrégiben például megöltek egy katolikus újságírót. David Ervine, az Ulsteri Önkéntes Erőkkel kapcsolatot ápoló Progresszív Unio-nista Párt tagja szerint nincs bizonyíték arra, hogy az Önkéntes Erők vagy a Vörös Kéz Kommandó készen állna a fegyverletétel terén hasonló lépések megtételére. Ezenkívül az egyik legnagyobb protestáns csoport, az Ulsteri Védelmi Szövetség bejelentette: nem hajlandó egyetlen fegyverét sem megsemmisíteni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!