hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Zuhanás a sztrádára

2001. 09. 03.
Kényszerleszállást kellett végrehajtania egy repülőgépnek a madridi Malaga repülőtér közelében. A Malaga–Melilla járat egy közeli főútvonal melletti területen landolt, egy ideig a hasán csúszott, majd miután középen kettétörött, orrával a főúton állt meg. A fedélzeten tartózkodó 47 utasból három életét vesztette, huszonhét pedig megsebesült. A spanyol hatóságok közleménye szerint az áldozatok közül ketten melillai lakosok, a harmadik pedig egy francia állampolgár volt.



A malagai repülőtér mellett lezuhant turistagép. Nyári csúcs a levegőben Fotó: Reuters

A zuhanás után több perc telt el, míg a gépben rekedt utasok ki tudtak törni egy ablakot, amin keresztül kimenekülhettek, ám a túlélők többségét a mentőalakulatok csak mintegy hatvan perc elteltével tudták kiszabadítani, mivel sokan a törmelékek közé szorultak. "Az első ülések mind egymásba csúsztak, így lehetetlen volt azonnal kiszedni az embereket" – mondja Francisco Guzman rendőr. 

Szemtanúk elmondása alapján a gép katasztrófáját az okozta, hogy egyik propellere megállt. Egy túlélő szerint a pilóta nem adott közre semmiféle figyelmeztetést, és a fedélzeten mindenki azt gondolta, hogy a leszállás rendben zajlik majd le, mivel a gép már annyira közel volt a leszállópályához. 

Májusban két, a mostanihoz hasonló CN–235-ös gép is lezuhant Törökországban, összesen 38 ember halálát okozva, 1998-ban pedig ugyancsak egy melillai gép zuhant le.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!