hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lefejezett túszok
Dráma a turistaparadicsomban

2001. 06. 30.
A kormánycsapatokkal való összecsapás után egy nappal a Fülöp-szigeteki Abu Szajjaf gerillacsoport megismételte fenyegetését, miszerint több túszával végez. A csoport szóvivője, Abu Szabaja hétfőn mobiltelefonon közölte a fenyegetést az AP hírügynökséggel, azzal a követeléssel, hogy a kormány vonjon be egy volt malajziai szenátort, egy malajziai üzletembert és egy Fülöp-szigeteki kormánytisztviselőt a túszválság megoldásáért folytatott tárgyalásokba. A manilai kormány hivatalosan nem kért segítséget, Malajzia pedig bejelentette, hogy nem kíván beavatkozni az ügybe. 



Két muszlim terrorista az Abu Szajjaf csoportból. Mások életével játszanak Fotó: Reuters

Vasárnap délután véres összecsapás volt a Fülöp-szigeteki kormánycsapatok és a gerillacsoport tagjai között. Az Abu Szajjaf még mindig húsz túszt tart fogva, köztük három amerikait. A vasárnapi összecsapás a gerillacsoport erősségének tekinthető Basilanban, a Fülöp-szigetek déli részén történt. A tizenöt perces tűzharc során négy Abu Szajjaf-lázadó és egy katona sérült meg. A gerillák megpróbálták eltéríteni a katonákat a túszokat fogva tartó fő csoportjuktól, vélte Danilo Servando ezredes, a déli haderők szóvivője. A hadsereg jelentése szerint túszokat nem láttak, ugyanakkor felfedezték a gerillák főhadiszállását. Servando ezredes nem adott felvilágosítást a pontos helyszínről, mivel véleménye szerint ez veszélyeztetné a túszok életét. Abu Szabaja kijelentette: a túszokat több csoportban tartják, hogy egyetlen akcióval ne lehessen mindannyiukat kiszabadítani – ugyanakkor kevesellte az Abu Szajjaf-gerillák fejére a kormány által kitűzött kétmillió dolláros vérdíjat. 

Időközben két lefejezett holttestet azonosítottak a hatóságok. A szombaton megtalált áldozatokról kiderült, hogy a gerillák által korábban túszul ejtett személyek egy ültetvény munkásai voltak. Az áldozatok fejét a családtagok és önkéntes civilek hétfőn, illetve kedden találták meg, különböző helyeken. Hivatalosan még nem erősítettek meg egy független tárgyaló féltől származó információt, mely szerint a muzulmán gerillák három túszt engedtek szabadon pénteken. Másik három túszt egy héttel korábban engedtek el – bizonyos gyanúk szerint váltságdíjért, bár a kormány továbbra is fenntartja álláspontját, miszerint nem fizet a túszokért. Továbbra sincs bizonyíték az Abu Szajjaf azon állítására, hogy az amerikai Guillermo Soberót kivégezték, bár az egyik elengedett túsz szerint a gerillák megölték a turistát azzal az indokkal, hogy hűtlen volt a feleségéhez.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!