hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Magánlátogatás magánprotokollal
Orbán Viktor a Fehér Házban

2001. 05. 05.
"Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Fehér Ház Roosevelt termében május 1-jén találkozott Dick Cheney alelnökkel. Rövid időre csatlakozott a megbeszéléshez Bush elnök is" – írta a Fehér Ház hivatalos napi sajtójelentése május 1-jén. Ez a rövid hír az egyetlen fellelhető hivatalos beszámoló a kormányfő fehér házi látogatásáról. Ugyanez a jelentés egy nappal később, május 2-án öt oldalt szentelt a macedón elnök Bush elnökkel folytatott megbeszéléseinek és az azt követő sajtótájékoztatónak. 

Az Orbán Viktor útját kísérő hírszűke az amerikai hivatalos és médiafórumokon ugyanakkor nem jelent protokoll szempontból minősítést a két kelet-közép-európai vendég között, mivel a magyar kormányfő magánlátogatás keretében ment el a Fehér Házba, míg a macedón államfő hivatalos meghívásra érkezett Washingtonba. A rövid találkozó jelentőségét az is emeli, hogy néhány órával azelőtt történt, mielőtt George W. Bush elnök elmondta nagy feltűnést keltő beszédét a rakétavédelmi rendszer kiépítéséről. A Fehér Ház tájékoztatása szerint az Orbán–Cheney találkozóval egy időben Bush Vlagyimir Putyin orosz elnököt tájékoztatta a beszéde tartalmáról. A protokolleseményeket hagyományosan figyelmen kívül hagyó amerikai sajtót nem is lehet hibáztatni a hallgatásért, ám feltűnő, hogy a washingtoni magyar nagykövetség honlapja – napokkal Orbán Viktor hazaérkezését követően – nem tesz említést sem a miniszterelnök fehér házi, sem a többi programjáról. (A legutolsó hír Orbán Viktor február elején elmondott vigadóbeli beszédének angol fordítása.)

A rendszerváltás óta – Boross Péter kivételével – minden magyar kormányfő találkozott Washingtonban a hivatalban lévő amerikai elnökkel. A kilencvenes évek elején Antall József és idősebb George Bush hivatalos találkozója a miniszterelnök "történelemórájáról" maradt emlékezetes. A hosszú előadás miatt a találkozó az eredetileg tervezettnél tovább tartott. Emiatt – állítólag – elmaradt az SFOR-katonák élelmezésével kapcsolatban előkészített megállapodás megvitatása.

Horn Gyula 1995-ös washingtoni látogatása az akkori ellenzék szerint "nem megfelelő szinten" történt. Tény, hogy elmaradt a Fehér Ház kertjében szokásos közös sajtótájékoztató, amiből Torgyán József parlamenti felszólalásában egyenesen Magyarországot ért gyalázatra vélt következtetni. 

A leglátványosabb külsőségek Bill Clinton és Göncz Árpád 1999-es találkozóját kísérték. A magyar államfőt huszonegy ágyúlövés fogadta a Fehér Ház kertjében, és az ünnepélyes eseményt a CNN hírtelevízió – kis szerencsével, hiszen a stáb egy Koszovóval kapcsolatos elnöki bejelentést várt – élőben közvetítette.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!