hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szaúdi kirakatper
Lefejezés fenyegeti a vendégmunkásokat

2001. 02. 10.
Lefejezéssel végrehajtandó halálbüntetést szabhatnak ki egy brit, egy kanadai és egy belga állampolgárra Szaúd-Arábiában, miután a külföldiek állítólag beismerték két közelmúltbeli bombatámadás végrehajtását, amelyeknek egy brit halálos áldozata és több sérültje volt. Bár konkrét okokra ez idáig nem derült fény, a szaúdi hatóságok szerint a nyugati alkoholcsempész bűnszövetkezet tagjainak egymás közötti vendettájáról van szó. 

Az ügy valószínűleg komoly diplomáciai feszültségeket szül majd, hiszen egyes, Szaúd-Arábiából élve hazatért egykori elítéltek szerint a szaúdi hatóságok a beismerő vallomásokat kínzások és egyéb brutális eszközök segítségével szokták kicsikarni. A szaúd-arábiai belügyminiszter, Najef herceg viszont kijelentette: a nyugatiak mesterkedése nem akadályozhatja meg a helyi törvények teljes kör? alkalmazását. A helyi törvény jelen esetben az iszlám sariját jelenti, amelynek értelmében az elítéltekre bűnösségük bebizonyosodása után nyilvános lefejezés vár.

Az egyik rijadi kórház aneszteziológusaként dolgozó, skót származású Alexander Mitchell szinkronizált vallomása szerint megbízást kapott arra, hogy bombamerényletet hajtson végre egyik ismerőse, Christopher Rodway 48 éves brit állampolgár ellen, aki szintén egy szaúdi kórház munkatársa volt. Mitchell állítólag azt is bevallotta, hogy ő rejtette a robbanószerkezetet Rodway autóülése alá, majd a bombát távirányító segítségével robbantotta fel. Rodway a merénylet következtében életét vesztette, felesége pedig könnyebben megsérült. A néhány nappal később elkövetett második robbantás során szintén külföldi állampolgárok sérültek meg.

A szaúdi belügyminiszter szerint a sarija az egyetlen igazságszolgáltatási rendszer, amelyet országa alkalmazhat, ennek értelmében pedig az elítélt gyilkosokat, drogcsempészeket és nemi erőszakot elkövető személyeket ki kell végezni. Az áldozat édesapja szerint a halálbüntetés helyénvaló ítélet, s e véleményéhez hozzátette: "Mindig is hittem a szemet szemért, fogat fogért törvényében. Persze azt nem mondom, hogy a büntetést ilyen bizarr módon kell végrehajtani, mint a lefejezés, ám ha a helyi törvények így írják elő, akkor legyen így." 

Az Amnesty International nemzetközi emberjogi szervezet szerint a szaúdi igazságszolgáltatást titkolózás, kínzások és igazságtalan tárgyalások jellemzik. Stephen Jakobi, a külföldi tárgyalások igazságosságát felügyelő Fair Trials Abroad nev? intézmény egyik képviselője pedig úgy véli: a televíziós vallomások egy koncepciós per elemei, s eleddig ez a legroszszabb eset, ami európai polgárral történt. A filmre vett vallomások alapján ugyanis úgy tűnik, a szaúdi hatóságok már a bírósági tárgyalás előtt eldöntötték, hogy a gyanúsítottak valóban bűnösök.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!