Szaddám az újévi dísszemlén. Célra tart Fotó: Reuters
A The Wall Street Journal szerint Bush részéről jó kezdés volt az akció végrehajtása, mivel az az erős, következetes amerikai vezetés érzését adja, ami a sikeres iraki politika záloga. Az elemzés szerint a Clinton nevével fémjelzett évek politikája célt tévesztett, és erőtlen rögtönzések sorozatának tekinthető, hiszen például az iraki fegyverzetellenőrzés is több mint két éve megfeneklett, és több állam szembefordult a keményvonalas amerikai politikával.
London és Washington "korlátozott önvédelmi akciónak" minősítette a bombázást, amit azzal a céllal hajtottak végre, hogy megvédjék az Észak- és Dél-Irak fölötti repülési tilalmi övezetet őrző gépeket.
Az öbölháború tulajdonképpen véget sem ért – jegyzi meg a Newsweek cím? amerikai magazin elemzője. A kezdet, 1991 óta Amerika elnyújtott, alacsony intenzitású hadviselést folytatott Irak ellen, hogy végső győzelemre vigye az ügyet. Ennek érdekében Washington egy sor modern "fegyvert" bevetett: gazdasági szankciókat, fegyverembargót és fegyverzetellenőrzést, az ellenzéki csoportok támogatását, repülési tilalmakat és időnkénti bombázásokat is – eredménytelenül. A diktátor, akit az idősebb Bush elnök annak idején a helyén hagyott, most is ott van, és az Irak jelentette fenyegetés nem csökkent.
Az iraki jelentések szerint két halálos áldozattal járó bombázás elleni tiltakozásul több tízezer bagdadi vonult az utcára a "Halál Amerikára!" jelszót skandálva. A buszokkal a helyszínre szállított tömegben amerikai, brit és izraeli zászlókat égettek, Tel Aviv bombázását követelve. Az iraki média megtorlással fenyegette Szaúd-Arábiát és Kuvaitot, amiért légitámaszpontjaikat az amerikai és brit gépek rendelkezésére bocsátották. Az iraki parlament azzal a felhívással fordult az arab országokhoz, hogy adjanak hangot haragjuknak Colin Powell amerikai külügyminiszter február végi közel-keleti körútja idején.
A ciszjordániai Ramallah városában palesztinok százai ünnepelték hősként Szaddám Huszeint a légicsapást követően. A Szaddám képeivel felvonuló palesztinok az ötödik hónapja folyó palesztin felkelés támogatásáért elszenvedett büntetésnek tekintik az iraki bombázást. Rakad Salem, a Bagdad által támogatott Arab Felszabadítási Front főtitkára dicsérte Irakot a jelentős erkölcsi és anyagi támogatásért, amelyet a palesztinoknak nyújtott. Ramallahban elmondott beszédében Salem kiemelte: Irak az egyetlen arab ország, amely nem tett le a háború lehetőségéről "a cionistákkal" – ahogyan ő Izraelt titulálja. A The Daily Telegraph cím? brit lap ramallahi tudósítása szerint Salem népszerű személyiség a palesztinok között, mivel kárpótlásként hatalmas összegeket fizet ki a palesztin felkelés során elesett vagy megsebesült személyeknek, illetve családjaiknak. A családok minden egyes "mártír" után tízezer dollárt, azaz több mint hárommillió forintnyi összegnek megfelelő pénzt, mintegy hatévi átlagkereset összegét kapják Salemtől Szaddám nevében. A sebesültek "kártérítése" a sebesülés komolyságától függően ötszáz–ezer dollárra rúg. Salem eddig közel négymillió dollárt fizetett ki, és bár a pénz forrásáról nem nyilatkozik, mindenkit biztosít arról, hogy az nem fog kifogyni.
Szaddám Huszein egyébként a bombázás másnapján népéhez intézett nyílt levelében bejelentette: döntő szakaszába érkezett a Jeruzsálem felszabadítására irányuló hadművelet, és szerveződik az Al-Kudsz (Jeruzsálem) Felszabadító Hadserege. Korábbi bagdadi közlések szerint huszonegy hadosztályban hatmillió iraki lakos kíván a palesztinok oldalán harcolni az izraeli hadsereg ellen.
A bagdadi tüntetők szimpatizánsai egyébként még a távoli Malajziában és Indonéziában is kifejezték tiltakozásukat, miközben a bombázást végrehajtó szövetségesek diplomáciai elszigeteltsége egyre nyilvánvalóbbá vált. Hubert Vedrine francia külügyminiszter egy tévéinterjúban kifejtette: "Sokáig azt hittük, hogy nincs jogi alap egy ilyen bombázás végrehajtására. Amennyire én tudom, senki nem támogatja az akciót, kivéve Lengyelországot és Kanadát, de nem tudom, hogy ők miért." (Lapunk érdeklődésére a Külügyminisztérium Szóvivői Irodáján elmondták, hogy Magyarország nem alakított ki hivatalos álláspontot az iraki bombázással kapcsolatban.) Vedrine arra sürgette Washingtont, hogy változtassa meg álláspontját Irakkal kapcsolatosan, hiszen, mint mondta, a korábban mindenki által elfogadott és támogatott szankciók nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, csak "túszul ejtették az iraki népet", akik megszenvedik az embargót anélkül, hogy az Szaddám Huszeinre bármilyen hatást gyakorolna.
Gerhard Schröder német kancellár szintén a francia álláspontot támogatta reakciójában, ha nem is annyira élesen. Schröder véleménye szerint a katonai igények helyett inkább "átfogó politikai koncepció kialakítására" kellene törekedni a térséggel kapcsolatban. Egy rugalmasabb álláspont kialakítása azonban, különösen, ha Amerika az arab világ támogatását is el akarja nyerni, nem lehet köny-
ny? úgy, hogy ezáltal Szaddám Huszein ne érezze magát győztesnek.
Franciaország és Németország mellett Oroszország, Kína és az arab vezetők is elítélték az amerikai–brit katonai lépéseket. A hét elején érkezett Bagdadba az orosz Liberális Demokrata Párt küldöttsége, melynek élén Vlagyimir Zsirinovszkij, a duma elnöke az INA hírügynökség szerint kijelentette: Oroszország kész önkénteseket küldeni Irak védelmére, csak az iraki kormány döntésére várnak.
Míg az amerikai The Wall Street Journal Europe melegen támogatta az Irakban végrehajtott akciót, a belga liberális Le Soir a kemény vonal, azaz a "bunkósbot, és sohasem mézesmadzag" politikájának egyenes folytatását látja a bagdadi bombázásban. A lap meddő erőlködésnek nevezte a katonai akciót, amelynek igazi célja, hogy fenntartsa Amerika tekintélyét az arab térségben.
A baloldali liberális The Guardian ugyanakkor utal arra, hogy az iraki belső ellenzék gyengébb, mint valaha, és az Irak-ellenes szankciók hálóján is napról napra nagyobb lyukak keletkeznek. Emiatt a lap kétségeinek ad hangot az ellenzéknek nyújtandó növekvő támogatást illetően. A The Guardian arra is felhívja a figyelmet, hogy Szaddám Huszein belső ellenzéke is megosztott a légitámadások ésszerűségét illetően. Sokuk szerint Washington a csapásokkal nem a diktátor elleni harcot segíti, sokkal inkább növeli az arabok ellenérzését az Egyesült Államokkal szemben.
Szaddám Huszein
2001. 02. 24. (V/8)
