hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Közúti olajkatasztrófa Nigériában

2000. 11. 11.
Nigéria csak nehezen tér magához az ország történetének legborzasztóbb közúti balesete után, melyben legkevesebb kétszáz ember lelte halálát. A pokoli jelenetben az emberek a felismerhetetlenségig öszszeégtek, miután egy olajat szállító teherautó vezetője elveszítette az uralmát járműve fölött és keresztülgázolt az útlezárásnál sorakozó járműveken, majd kigyulladt. 

"Azt hittem, eljött a világvége" – mondta a Reutersnek Abdul, aki élelmiszert szállított, és az Ife egyetemváros mellett érte a tragédia. "Szerintem több mint kétszáz ember halt meg a tűzben. Több száz kereskedő és utas tartózkodott ott abban az időben" – tette hozzá Abdul. 

A délnyugati Osun szövetségi állam rendőrsége azt közölte: az eset szombaton, csúcsforgalmi időben történt az Ife és Ibadan közötti országúton a rendőrségi útlezárásnál. A tartálykocsiból kiömlött az üzemanyag és szétterült az úton. Röviddel ezután történt a gyulladás: a szétfolyó üzemanyag lángra kapott. A hétfői nigériai lapok beszámolói szerint a kamion vezetője elvesztette uralmát járműve fölött, s emiatt rohant bele a kocsisorba: a túlzsúfolt buszokba, zöldségszállító kamionokba és személygépkocsikba. Az ütközések miatt tűz keletkezett, és a közelben lévő mind a 115 járm? utasaival együtt elégett – írja a Guardian. Az újságok szerint a katasztrófának a halottakon kívül sok súlyos sérültje is van, s a kórházban kezeltek közül többen válságos állapotban vannak. Hétfőn késő este az aggódó rokonok még mindig a helyszínen maradt holttesteket kémlelték, hogy szeretteiknek nyomára bukkanjanak, bár a testek többnyire a felismerhetetlenségig elégtek. 

Egy magas rangú rendőrtiszt tagadta, hogy a rendőrök csúszópénzt szedtek volna az útelzárásnál. Az elterjedt hírek szerint a rendőrök saját zsebbe történő pénzgyűjtése miatt kígyózott a hosszú kocsisor, amelybe az olajszállító teherautó is belerohant. A nigériai kormány hivatalosan megszüntette azokat az ellenőrzési pontokat, amelyekről mindenki tudta, hogy a rendőrség pénzbegyűjtő helyének számítanak. A hivatalos közlemények szerint az egyenruhások az építés alatt álló útszakaszon a járművezetők segítségére siettek. Egy rendőrségi autó össze is égett a tűzben, azonban egy rendőr sem vesztette életét. 

Nigéria úthálózata, bár afrikai viszonylatban jónak mondható, a világ leglátványosabb karamboljait produkálja. Főként annak köszönhetően, hogy a vezetők kétséges utakon jutnak hozzá jogosítványaikhoz, ráadásul járműveiket nem tartják karban. A nigériaiak szerint a túlburjánzó rendőrségi korrupció miatt sok vezető mindenfajta vizsga nélkül szerez engedélyt. Ezenfelül az elmúlt évtized gazdasági gondjai miatt rendre siralmas állapotban lévő járműveket hoznak be az országba. A rosszul karbantartott nigériai utak valóságos "halálcsapdákká" váltak az utóbbi időben. Augusztusban Abujában több mint negyven áldozata volt egy közúti balesetnek, októberben pedig legkevesebb 18 személy vesztette életét a fővárosban, Lagosban egy karambolban. Adamau Ciroma gazdasági és David Jemibewon belügyminiszter is csak a héten állt ismét munkába, súlyos közúti baleseteiket követő betegszabadságuk után. 

Az üzemanyag-szállító kamionok egyre több veszélyt hordoznak az utakon, amióta Nigéria csővezetékeit a tolvajok rongálják, elkerülhetetlenné téve a közúti üzemanyag-szállítást. 

A mostani katasztrófa szinte éppen a második évfordulóján történt egy súlyos nigériai olajbalesetnek, mely több mint hétszáz ember halálát okozta. Akkor a tragédiához az vezetett, hogy a lakosság megpróbálta megfúrni a vezetéket az ingyenes üzemanyag reményében. A vezetékből kiszivárgó olaj egy futballpálya nagyságú mederben gyűlt össze, ahonnan a környékről érkező asszonyok és gyermekek tucatjai kannákkal és vödrökkel merték ki. Eközben történt a két robbanás. A fellobbanó lángokban az asszonyok és a gyermekek legtöbbje a felismerhetetlenségig összeégett.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!