Palesztinok fegyverben Necarim település közelében. |
Izraeli biztonsági erők Hebronban. Azonnal |
Ez nem a nyolcvanas évek intifádája: az izraeli katonai állások és civil létesítmények
elleni szervezett támadások során az elmúlt években – részben izraeli segítséggel
– felfegyverzett palesztin rendőrség és félkatonai egységek kövek helyett már lőfegyvereket
használnak, a parittyák inkább csak a televíziós kamerák kedvéért kerülnek elő.
Különbséget jelent, hogy most először az Izraelben élő és izraeli állampolgársággal
rendelkező arab lakosság egy része is a palesztin fegyveres tüntetők oldalára állt.
A felelősség kérdésében megoszlanak a vélemények (lásd keretes írásainkat), ám
az nyilvánvaló: a gyújtópont és a zavargások indoka – csakúgy, mint 1996-ban, az
alagútválság idején – a jeruzsálemi Templom-hegy volt. Ariel Saron izraeli
jobboldali politikus látogatása utáni napon, a pénteki imát követően palesztinok százai
támadtak rá a Templom-hegyen felvonult izraeli rendőrökre, miközben a hegy lábánál
található Siratófalnál imádkozókra kőzáport zúdítottak. A konfliktus ezt követően
lángba borította – szó szerint, mivel feltehetően gyújtogatás következtében
Galileában hatalmas erdőtüzek gyulladtak – a palesztin közigazgatás alatt álló
területeket, csakúgy, mint Izraelt.
A jeruzsálemi szent helyek mellett a leghevesebb összetűzések a palesztin fennhatóság
alatt álló zsidó szent helyeken, a betlehemi Ráchel-sírnál és József patriarcha
Nablusban található sírjánál zajlottak. Ez utóbbinál sebesült meg egy 19 éves
izraeli katona, Josef Madhat, akit a heves palesztin géppuskatűz miatt csak öt órával
később sikerült társainak kimenteni, de akkorra már elvérzett. Egy véletlenül ott
lévő filmstáb jóvoltából a televíziónézők világszerte szemtanúi lehettek egy
12 éves palesztin kisfiú, Mohammed Jamal Aldura tragédiájának. A fiú egyes állítások
szerint köveket dobálva részt vett a netzarimi izraeli rendőrőrs elleni támadásban,
amikor halálos lövés érte.
Az erőszakhullám felkorbácsolta a kedélyeket szerte az arab világban. Teheránban a
Hamasz politikai irodájának vezetője, Kaled Mesal tízezer tüntető előtt
kijelentette: csak a fegyveres harc teremtheti meg a palesztin nép egységét. "Izrael
rákos daganat, amelyet ki kell metszeni!" – idézte Mesalt a Reuters hírügynökség.
A tüntetők Izraelt és az Egyesült Államokat elítélő jelszavakat harsogtak, és zászlókat
égettek. "Egyetlen út maradt Palesztina felszabadítására: az ellenállás és a
szent háború" – csatlakozott Mesalhoz Mahdi Karrubi iráni parlamenti képviselő. A
beszédeket "Halál Izraelre!" és "Halál Amerikára!" kiáltásokkal kísérte a
tömeg. Hasonló jelszavakat harsogtak muszlim tüntetők nemcsak a Közel-Keleten, hanem
Indonéziában, Indiában, sőt még a norvégiai Oslóban is.
A válságos helyzetben Mose Kacav izraeli elnök nemzeti egységkormány megalakítására
tett javaslatot, ám azt az ellenzéki Likud elutasította, miközben a közvélemény-kutatási
adatok szerint a volt kormányfő, Benjamin Netanjahu jelenleg bizto-san győzne Ehud
Barakkal szemben.