George W. Bush és vetélytársa, Al Gore. Maradt a döntetlen
A televízióhálózatok szakértői szinte egyhangúlag úgy vélekedtek, hogy Bush
kormányzótól jóval kevesebbre számítottak - bizony ez alkalommal felülmúlta a
várakozásokat. Szereplése során egyszer sem fordult elő, hogy elferdített volna
tényeket vagy szavakat, és végeredményben a döntetlen is győzelmet jelentett
számára. A reggeli lapok jóval óvatosabbak voltak, de jó néhány ennek ellenére is
Bush mellett tört lándzsát. Ennél persze jóval többet nyom a latba az a benyomás,
amit a két politikus keltett a hallgatóság soraiban. Aki elolvassa a vita szó szerinti
leírását, minden valószínűség szerint arra a megállapításra jut, hogy Gore
alelnök az est túlnyomó részében védekezésre kény-szerítette Bush kormányzót.
Mivel a felmérések túlnyomó többsége jelenleg úgy véli, hogy a két jelölt
teljesen fej fej mellett halad, nehéz lenne megítélni az első vita kimenetelét. Igaz,
hogy Bush többet mutatott, mint amennyit vártak tőle. Az is tény, hogy Gore
gyakorlottabbnak látszott. Végeredményben a döntetlen lehetne a helyes megítélés,
ami esetleg többet jelent a kormányzó számára, mint az alelnöknek, ám ezek a viták
voltaképpen nem arról szólnak, hogy ki győz és ki veszít, inkább az számít,
mennyire képesek a résztvevők meggyőzni a választópolgárokat.
A Los Angeles Times úgy vélte: "A találkozó alatt egyetlen meghatározó mozzanat,
de emlékezetes összetűzés sem volt, egészen a végéig, amikor Bush Clinton elnök
és Gore erkölcsi magatartását bírálta. Jóllehet Gore magabiztosabbnak és
következetesebbnek tűnt, egyikük sem követett el nagyobb baklövést." John Harris a
Washington Postban így jellemezte a vitázókat: "Röviden, mindkét jelölt átvitte a
minimális követelmények lécét
Egyik sem mutatta ki a nekik tulajdonított
személyes negatívumokat, és mindketten kihasználták a kínálkozó lehetőségeket
arra, hogy a legelőnyösebb fénybe állítsák programjukat
" A Boston Globe szerint
"a felmérések azt mutatják, hogy a női választópolgárok nem szeretik a politikai
összetűzéseket és perlekedéseket. Gore, aki eleinte kötekedő volt, ezúttal
igyekezett szívélyes, majdhogynem barátságos lenni. Bush a maga részéről kis
mosollyal cserélte fel öntelt vigyorát
A minimumra csökkentette aranyköpéseit,
és nem követte el azokat a bakikat, amelyek néha jellemzik beszédét."
A CBS gyorsfényképe szerint Gore fölényes győzelmet aratott, mégpedig 49:34
százalék arányban, míg az ABC felmérései azt mutatták, hogy csak árnyalati
különbség volt a két jelölt között, 42:39 arányban az alelnök javára. "Már
amennyit ez ér" – tette hozzá Dan Rather, a CBS egyik sztár hírmagyarázója az
értékelésre utalva.
Pat Robertson elszánta magát