hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kiűzetés Efezoszból
Nem fogadják a meleghajót

2000. 09. 16.
A török hatóságok megtiltották több száz külföldi homoszexuálisnak, hogy felkeresse az Égei-tenger partján fekvő Efezosz antik város romjait. A közeli Kusadasi üdülőhelyen a bevásárlónegyedbe való belépést tagadták meg "melegek" egy másik csoportjától.

Az AP hírügynökség jelentése szerint több mint 800 amerikai és nyugat-európai
homoszexuális turista érkezett az Olympic Voyager nev? kirándulóhajón a török riviérára,
hogy megtekintse az ókori világ egyik legjelentősebb kultikus központja helyén található
romvárost, amely a térségben üdülő turisták egyik legkedveltebb célpontja. A népes
csoportot szállító buszokat azonban a rendőrség feltartóztatta és visszafordulásra
kényszerítette. Egy ugyanerről a hajóról származó másik, 100 fős homoszexuális
csoportnak Kusadasi fürdőhelyen tiltották meg, hogy sétát tegyen a város üzleti
negyedében.

A rendőrség a török belügyminisztérium egy körlevelére hivatkozott, amely a "társadalmi
értékekre nézve fenyegetésnek" minősítette a homoszexuális turisták jelenlétét.
A minisztériumi utasítás még a nyár elejéről származik, amikor egy isztambuli
meleg utazási iroda interneten az edirnei olajbirkózó-versenyek megtekintésére invitálta
a homoszexuálisokat a világ minden tájáról.

A botrány miatt Kusadasi város polgármestere bocsánatot kért a homoszexuális látogatóktól.
Az AP jelentése szerint az amerikai nagykövetség felszólította a török hatóságokat,
hogy engedélyezzék az amerikai turistáknak a kívánt látnivalók megtekintését.
Ennek nyomán az ankarai belügyminisztérium, amely egyébként tagadja az állítólagos
körlevél létét, utasította az isztambuli rendőrséget, hogy engedélyezze a városban
a szabad mozgást a kirándulóhajó "meleg" utasai számára.

A görög Leszbosz szigetén – ahonnan a női homoszexuálisok ma használatos nevüket
kölcsönözték – a hatóságok szintén visszafordítottak egy 100 főből álló
leszbikus csoportot, amely Nagy-Britanniából érkezett volna. Efezoszban "a homoszexuális
szerelem paradicsomának" titulált Aerolian Village Hotel működése miatt a helyi
polgármester a bírósághoz fordult. Polydoros Abatzis szerint azért kellene betiltani
egy ilyen szálloda működését, mert az "rothasztja a sziget erkölcsét".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!