hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az ostromlott város
Rémálom a Puskin téren

2000. 08. 12.
Eperjesi Ildikó A háború nem ért véget, a háború folytatódik, csak immár az orosz városok utcáin – írja az orosz sajtó a hét halálos áldozatot és kilencvenhárom sebesültet követelő moszkvai robbantás után. A politikusok többsége hajlik arra, hogy csecsen szálakon folytassák a nyomozást, bár Putyin elnök óva intett a "boszorkányüldözéstől". Az orosz rendőrség letartóztatott ugyan egy csecsen és egy dagesztáni férfit a héten, később azonban kiderült, hogy nem bizonyítható részvételük a robbantásban. A szörny? merényletnek az elemzők szerint messzemenő következményei lehetnek: az emberek keményebb fellépést fognak követelni a lázadó Csecsenföld ellen, ami a hatalom koncentrációjához vezethet.



Egy sérült a belvárosi merénylet után. Megrendült
moszkvaiak    Fotó: Reuters

A merénylők szándékosan a Kremlhez közeli és forgalmas helyet választottak, hogy
pokolgépük minél több áldozatot szedjen. A kedd este hat óra tájban, a Moszkva szívében
lévő Puskin téri aluljáróban bekövetkezett robbanás után a sérülteket a forgalmi
torlódás miatt későn érkező mentőautókban szállították el a moszkvaiak aggódó
pillantásaitól kísérve. Az aluljáróban, amely kedvelt találkozóhely is, rengeteg
apró üzlet árusította kozmetikai, ruházati termékeit, vagy éppen virágokat. A
boltjaikat éppen

elhagyó szerencsés eladók megmenekültek, de a bentmaradottak megégtek a pokoli robbanásban,
amely után mindenfelé üvegtörmelék és sűr? füst maradt. Az orosz szakértők
szerint legalább fél kilogramm trotilnak megfelelő robbanóanyag volt a pokolgépben,
amelyet profi módon állítottak össze, és időzítő szerkezettel hoztak működésbe.
A jelek arra utalnak, hogy ugyanolyan robbanóelegyet használtak a merénylők, mint az
egy évvel ezelőtti lakóházrobbantásoknál, amikor csaknem háromszáz ember vesztette
életét az orosz fővárosban. Moszkva már az előző orosz–csecsen háború idején,
1996-ban is hasonló terrorcselekmények színhelye volt, pokolgépek robbantak metróállomáson
és zsúfolt trolibuszban is. Bizonyára nem véletlen egybeesés, hogy a mostani merénylet
majdnem pontosan Groznij 1996-os bevételének évfordulójakor történt. A tavalyi
robbantássorozat volt egyébként a fő oka annak, hogy az oroszok bevonultak Csecsenföldre,
és megkezdték a második háborút a kaukázusi köztársaság ellen, bár a lázadók
akkor is tagadták a bűntettekben való részvételüket. A tíz hónapja tartó
harcokban eddig 2 500 szövetségi fegyveres vesztette életét.



Minden teherautót ellenőriznek Moszkva határában. Nem csak csecsenekre
gyanakszanak    Fotó: Reuters

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!