hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Baljós árnyak
Csillagháborús kudarc

2000. 07. 15.
Két sikertelen próbálkozás után harmadszorra is kudarccal végződött az amerikai űrpajzsteszt. A csendes-óceáni Marshall-szigetekről kilőtt rakéta ezúttal sem találta el a vaktöltet? robbanófejet, amelyet 4300 mérföld távolságból, a kaliforniai Vandenberg légitámaszpontról indítottak útnak. Az elhárító fegyver nem tudott időben leválni a hordozórakétáról, és elkerülte a célt. A kudarc megkérdőjelezi, hogy belevágjon-e az amerikai kormány a kiszámíthatatlan fenyegetést jelentő, úgynevezett "zsivány-országok" – Észak-Korea, Irak és Irán – ellen védelmet ígérő, 60 milliárd dollár költség? űrpajzs telepítésébe.



William Cohen amerikai hadügyminiszter kínai kollégájával, Csi Hao-tiennel. Peking
zokon vette az űrpajzsot    Fotó: Reuters

Jóllehet a Pentagon egyes vezetői szerint a kivitelezés megkezdése a sikertelen kísérlet
ellenére is lehetséges, a kudarc politikailag mégis alaposan megnehezíti Clinton elnök
helyzetét. Még akkor is, ha csupán szimbolikus lépést kíván tenni az
Aleut-szigeteken felépítésre kerülő radar-irányítóállomás alapkőletételével.
Számos fegyverkorlátozási szakértő szerint ez megsértené az 1972-es ABM-szerződés
előírásait. 1983 óta, amikor is Reagan elnök olyan űrvédelmi rendszer létrehozását
tervezte, amely elavulttá tette volna az atomfegyvereket, még nem fordult elő, hogy egy
haditechnológiai kérdés ilyen mértékben foglalkoztatta volna az amerikai
politikusokat és határozathozókat, illetve ennyi gondot okozott volna mind az Egyesült
Államok barátainak, mind ellenfeleinek.

Lawrence J. Korb, a befolyásos washingtoni Külkapcsolatok Tanácsának egyik tagja az egész
tervet "álompajzsnak" minősítette, amelynek támogatói abban a hitben vannak, hogy
"ha megépítik, akkor működni fog". Al Gore alelnök nem volt hajlandó állást
foglalni, míg republikánus ellenlábasa, George W. Bush kijelentette: továbbra is bízik
abban, hogy a megfelelő vezetés mellett Amerika képes kifejleszteni egy hathatós rakétavédelmi
rendszert. Mind Moszkva, mind Peking rendíthetetlenül ellenzi az amerikai rakétavédelmi
tervet, mivel a hivatalos amerikai állásponttal ellentétben nem a "zsivány-országokkal",
hanem saját atomfegyvereikkel szembeni fenyegetésnek tartják az űrpajzsot.

A terv nemcsak Kínát, de Európát is komoly aggodalommal tölti el. Az amerikai kormány
eredeti elgondolása az volt, hogy 2005-re működőképessé teszi a rendszert, mivel hírszerzési
források szerint Észak-Korea ekkorra kifejleszt néhány olyan, nukleáris robbanófejjel
felszerelt rakétát, amely esetleg el tudja érni Alaszka vagy Hawaii területét.
Phenjan azonban múlt ősz óta betartja a nagy hatótávolságú rakéták kifejlesztésére
irányuló kísérleti tilalmat. A többi, esetleges veszélyt képező ország, mint Irán
és Irak, még évekig nem lesz képes interkontinentális ballisztikus rakéták kilövésére.
Így tehát nem látszik semmilyen kényszerítő körülmény a védelmi rendszer építésének
megkezdésére, hacsak az nem, hogy egy ilyen lépés esetleg megvédi Al Gore-t a
republikánus támadások ellen.

A rakétavédelmi űrpajzsnak a jelek szerint a közvéleményben is több az ellenzője,
mint a támogatója. Egy jellemző példa erre a The New York Timesban megjelent olvasói
levél, amely szerint: "Az ilyen rendszer nem más, mint égi Maginot-vonal. Ez a 60
milliárd dolláros nesze semmi fogd meg jól csak a hadiszállítóknak kedvez, no meg
azoknak, akik kampány-hozzájárulásokat kapnak tőlük."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!