hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Vatikán bérelt fel
Agca meglepő bejelentése:

2000. 07. 22.
Csalódniuk kellett azoknak, akik arra számítottak, hogy miután az olasz köztársasági elnök kegyelmet hirdetett a pápa elleni 1981-es merénylet elkövetőjének, Ali Agcának, a zavaros ügy végre nyugvópontra jut. Egy hónappal azután, hogy a katolikus egyházfő közbenjárására Agcát kiengedték az olasz börtönből, a török merénylő a sajtóhoz eljuttatott levelében támadásba lendült a Vatikán ellen, azt állítva, hogy az egyházi hierarchia magas szintjéről használták fel őt a pápa elleni támadásra.

"A Vatikán az Isten és az emberiség ellen elkövetett legsúlyosabb bűnökkel van
tele. Megmásította a fátimai titkokat, mert azok felfedik, hogy az ördög útjára tért
és eltávolodott az igaz vallástól azért, hogy politikai és gazdasági hatalommá váljon,
miközben a bíborosok a belső hatalmi harcokkal vannak elfoglalva" – állítja Agca,
majd a hívőkhöz szól. – "Katolikus testvéreim, miért nem szakadtok el a Vatikántól,
amely merényletet szervezett meg, hogy a saját pápáját megölje?" Az olasz újságokban
őrjöngésnek nevezett nyilatkozathoz a Vatikán szóvivője, Joaquin Navarro-Vals nem
akart magyarázatot fűzni, "nehogy segítsük Ali Agcát önmaga népszerűsítésében".
Az olasz sajtóban megjelent legújabb feltételezések tovább színezik a képet: a La
Repubblica a török titkosszolgálat egyik 1982-es jelentése alapján állítja, hogy
Agca hárommillió márkát vett fel a török maffiától a pápa meggyilkolására való
megbízással. A lap szerint az összeg még mindig el van rejtve valahol.

Bár az olaszországi börtönökben eltöltött húsz év után hazatérhetett, Agcának
a török igazságszolgáltatással is vannak még rendezetlen számlái. Megérkezésekor
máris megkezdhette tízéves börtönbüntetését, amit egy török újság főszerkesztőjének
1979-es meggyilkolása miatt szabtak ki rá, valamint bíróság elé kell állnia egy ékszerbolt
kirablásáért is, amit ugyanabban az évben követett el.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!