hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Négyszemközt az ellenséggel
Iszlám radikálisok konferenciája Londonban

2000. 06. 03.
Amikor Aaron Klein Londonba utazott, hogy megfigyelőként részt vegyen egy iszlám szélsőséges mozgalom találkozóján, még fogalma sem volt arról, hogy nyolcszáz hallgató előtt fog nyilvános vitát folytatni a mozgalom fanatikus vezetőjével arról, miért kell Izraelt beleszorítani a tengerbe. Az izzó hangulatú találkozó másnapján a Jerusalem Post újságírója exkluzív interjút készített Omar Bakri Mohammed sejkkel, az Al-Muhadzsirun alapítójával.



Hasszan Nasrallah sejk Hezbollah-vezető automata díszfegyvert kap ajándékba Musztafa
Tlasz szír védelmi minisztertől. Céljuk az iszlám állam Palesztinában és másutt
    Fotó: Reuters

Az Omar Bakri Mohammed sejk vezette Al-Muhadzsirun az egész világot átölelő iszlám
fundamentalista szervezet, amely többek között a terroristaként számon tartott Oszama
bin Laden céljait és az általa Izrael és a Nyugat ellen meghirdetett szent háborút,
a dzsihádot is támogatja. A csoport tagjainak nem titkolt célja Izrael államának
megsemmisítése, és Izrael beleszorítása a tengerbe. A londoni találkozó témája,
melyen a Jerusalem Post cím? izraeli lap tudósítója részt vett, Osama bin Laden és
a terrorizmus volt.

Aaron Kleint saját elmondása szerint eleinte gondolkodóba ejtette, miért éppen
Londonban székel a csoport, ám hamarosan rájött, hogy az iszlám fundamentalista vezetők
számára a legjobb lehetőséget Amerika és Nagy-Britannia jelenti, mivel a nyugati világ
szabadsága – a távolság ellenére is – könnyebbé teszi számukra, hogy nemzetközi
szervezeteiket irányítsák. A közel-keleti államok többsége ellenségnek tekinti a
fundamentalista szervezeteket, és minden lépésüket figyeli. A nyugati demokráciákban
azonban nem kell attól tartaniuk, hogy a hatóságok beleszólnak működésükbe: teljes
a szabadság.

Az elegáns konferenciaterembe lépve Klein figyelmét a feliratok ragadták meg. "Zsidó
megszállók: öld, ahol éred!", "Clinton: a legkeresettebb terrorista", "Az iszlám
fogja vezetni a világot!" – ilyen és ehhez hasonló lelkesítő üzenetek várták a
konferencia résztvevőit. A kitörő tapssal fogadott Omar Bakri Mohammed sejk beszédében
többek között kifejtette, hogy a Nyugat a terrorizmus alatt az erőszak szisztematikus
alkalmazását érti, és mindenkit, akit nem szeretnek, terroristának titulálnak. Az
Al-Muhadzsirun azonban csak az isteni jogcím nélküli támadást tekinti terrorizmusnak,
és támogatja a dzsihádot, a hitetlenek elleni szent háborút. Izraelről szólva a
fundamentalista vezető kijelentette, hogy a zsidó állam agresszor, akivel nem lehet békét
kötni. "Támogatnunk kell a Hamaszt és a Hezbollahot, még akkor is, ha ideológiájuk
eltér a miénktől" – lelkesítette közönségét.

Aaron Klein számára a helyzet akkor kezdett forróvá válni, amikor sor került az
adakozásra. Szomszédja, meglátva, hogy nem dobott be pénzt a körbeadott rézedénybe,
megkérdezte tőle: a CIA-tól jött vagy a Moszadtól? Klein kínjában hamarosan
bevallotta, hogy zsidó. A fenyegető helyzetet a sejk oldotta meg, aki tudott az újságíró
jelenlétéről, és nyugalomra intette hallgatóságát. "Jelszavaink a zsidó megszállókra
vonatkoznak, nem minden zsidóra" – mondta. A következő percekben az újságíró
hosszas szóváltásba keveredett a sejkkel Izrael állam létének jogosultságáról és
Palesztina történelmi jogairól. A zsidóknak "joguk van a földjükön élni, iszlám
fennhatóság alatt" – állapította meg a sejk. A konferencia végeztével a mintegy
nyolcszáz főnyi hallgatóság figyelmének központjába került Klein hosszasan válaszolt
a neki feltett kérdésekre, többek között arra, nem akarna-e áttérni az iszlám vallásra,
és mit fog tenni, amikor az arabok legyőzik Izraelt.

Mohammed sejk kijelentette, hogy Clintont véres kez? terroristának tartja, és Amerika
jobban tenné, ha újragondolná külpolitikáját, mert katonáit csak koporsóban fogja
viszontlátni. Jasszer Arafatról sincs sokkal jobb véleménnyel, őt szintén terroristának
tartja, aki nem képviseli az arabokat.

Klein kérésére a sejk felvázolta a khilafah, az iszlám állam ideális képét.
Eszerint szervezetének az egész világon vannak tagjai, akik azon munkálkodnak, hogy
megvalósítsák az iszlám államot mindenhol, még Nagy-Britanniában is. A khilafah területén
élő zsidóknak nem kellene áttérniük, de el kellene fogadniuk az iszlám törvényeket.
Minden zsinagóga és keresztény templom szabadon működhetne, amennyiben elfogadja a
Koránon alapuló törvényeket. "A zsidóknak meg kell érteniük, hogy nem azért
harcolunk ellenük, mert ők zsidók. Mi a megszállók ellen harcolunk, legyenek azok
zsidók, keresztények, hinduk vagy katolikusok" – fejtette ki a sejk válaszul arra kérdésre,
milyen üzenetet küld a zsidóknak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!