hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hajózható a Mars

2000. 06. 24.
Felszíni víz nyomaira bukkantak a Marson – jelentette egy internetes hírforrás a szenzációs hírt, amelyet a NASA kutatói hivatalosan csak június 29-i sajtótájékoztatójukon kívántak nyilvánosságra hozni. Azzal már régóta tisztában voltak a tudósok, hogy a Marson nagyon régen lehetett víz, de eddigi megfigyeléseik szerint a felszínen a vékony légkör miatt az nem maradhatott meg folyékony halmazállapotban, legfeljebb jég formájában a sarkokon, illetve a felszín alatt. A szkeptikusok emlékeztetnek viszont a néhány éve nagy feltűnést keltett bejelentésre egy mikrobákat tartalmazó állítólagos meteordarabról, amelyről kiderült: földi baktériumokat néztek "marslakóknak".



A Mars az űrteleszkóp felvételén

A folyékony halmazállapotú vízre a 6000 kilométer hosszú Valles Marineris
kanyonban találtak, amely egyes helyeken több ezer méterrel a felszíni magasság alatt
fekszik. Innen mérve az atmoszféra vastagabb, és talán a magasabb légköri nyomás
következtében maradt meg itt a víz a felszínen is. A mostani felfedezés a NASA
legfontosabb kutatási programjává léptetheti elő a Mars-kutatást.

Bár a vörös bolygó körül keringő Mars Global Surveyor már 1997-ben észlelte
folyékony halmazállapotú anyagok jelenlétét a Marson, a kutatók inkább
lávafolyamok jelenlétére gondoltak. Most azonban a tudósok olyan pontokat is
találtak, ahol lehetséges, hogy a kanyon falából, a felszín alól szivárog a víz. A
jelenlegi és korábbi felvételeket összehasonlítva valószínű, hogy a szivárgás
csak időnként történik, mivel nincs nyoma minden egyes felvételen.

A kanyon mélye most minden bizonnyal a Marson folyó kutatások fókuszába kerül, és a
tudósok igyekeznek a "vizet követve" élet nyomaira bukkanni a bolygón, – mondta
a NASA vezetője az amerikai képviselőház előtti meghallgatásán, e hét keddjén. Ha
valaha is volt élet a Marson – amire egyelőre csak ellentmondásos bizonyítékaink
vannak –, akkor az a legvalószín?bb, hogy az a vizet tartalmazó területeken
maradhatott fenn.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!