hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Földrengéshullám

2000. 06. 10.
Földrengés-sorozat rázta meg a héten a Csendes-óceáni szigetvilágot: a legsúlyosabbra Szumátrán került sor, ahol százhúszan vesztették életüket, több mint ezren pedig megsebesültek. Megmozdult a föld Japánban, Kínában, Burmában is – a tudósok szerint a rengések között öszszefüggés van. Újra rengett Törökországban is, ahol a tavalyi katasztrófák folytatódásától tartanak.



Összetöredezett országút Indonéziában a földrengés után. Nehéz eljutni a sebesültekhez
Fotó: Reuters

Az indonéziai szigetvilágban található Szumátra lakói még ki sem heverték a
Richter-skála szerinti 7,9-es fokozatú vasárnapi földrengést, csütörtökön újra
megindult a föld. Az elmúlt évek legsúlyosabb földrengései során mintegy százhúszan
vesztették életüket, 1300-an pedig megsebesültek. A kórházak megteltek ápolásra
szoruló sérültekkel: egyelőre azonban nincs sem elegendő kórházi ágy, sem vérplazma,
sem orvosság. A mentési munkálatok, illetve a sérültek ellátásának akadozása
miatt már eddig is számos kritika érte a szumátrai kormányt.

A csütörtöki, elsősorban Bengkulu környékét sújtó, 6,2 fokozatú rengést követően
a helyszínre látogató Amien Rais parlamenti szóvivő nyilatkozatában elmondta: szégyenli,
hogy a külföldi segélyszervezetek gyorsabban reagáltak, mint országa kormánya. A
mentési munkálatokat egyébként jelentősen lassítják az erős esőzések, illetve az
áradás is.

Újabb rezgésektől tartva az emberek nem mernek nekilátni romba dőlt otthonaik helyreállításának
– félelmeiket részben igazolja az is, hogy szeizmológusok a kezdeti rengések óta
eddig 400 kisebb utórezgést érzékeltek.

Az Antara hírügynökség szerint az eddig keletkezett kár mintegy 6 millió dollárt
tesz ki. Az elmúlt évek során hasonlóan súlyos földrengésre csak 1992-ben került
sor: akkor 2200 ember vesztette életét. Az indonéziai szigetvilágban egyébként
szinte mindennapos földrengések a múlt hónapban 34 ember életét követelték.

A gyakori földmozgások oka az, hogy Szumátra a földkéreg két lemezének találkozásánál
helyezkedik el, s a sziget déli részén az óceáni lemez a szárazföldi lemez alá gyűrődve
periodikus rengéseket idéz elő. 1883-ban például itt történt minden idők egyik
legsúlyosabb földrengése, amikor is az azt kísérő vulkánkitörések során egy óriási
robbanást követően Krakatau szigete egyszerűen eltűnt a föld színéről. Tudósok
jelenleg attól tartanak, hogy a mostaniak egy rengéssorozat előfutárának tekinthetők
– ugyanúgy, ahogy a tavalyi törökországi katasztrófa során történt.

A csendes-óceáni lemezmozgások következtében gyakoriak a földrengések Japánban és
a Fülöp-szigeteken is. Tavaly Tajvant rázta meg egy erős rengés, és valószínűleg
még sok ember emlékezetében elevenen él az 1998-as Pápua Új-Guineát megrázó rezgés
is, amelyet cunami is követett.

A héten Japánban is többször megmozdult a föld: a meteorológiai iroda a vasárnapi
bengkului események óta mintegy 20-30 rezgést észlelt a szigetországban is. "Azt
hiszem, a rezgések öszszefüggnek egymással, de ezt nehéz biztosan megállapítani"
– nyilatkozta az iroda egyik munkatársa. Szerdán egy 5,8-as erősség? földrengés rázta
meg Japánt, három ember sérült meg.

Szumátrán és Japánon kívül Kínában és Mianmarban – korábbi nevén Burmában
– is két-két földrengést jeleztek a napokban. Kínában 24 ember sérült meg,
Mianmarban pedig a 6,6-os, illetve 6,3-as erősség? rengések során számos épület
megrongálódott, személyi sérülésről azonban szerencsére nem érkezett hír.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!