hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pataki lehet Hillary Clinton kihívója
Találgatások Giuliani drámai bejelentése után

2000. 05. 06.
Április végén Rudolph Giuliani, New York felettébb eredményes, de széles körben a "dühös" jelzővel illetett polgármestere sajtóértekezleten jelentette be, hogy orvosai prosztatarákot állapítottak meg nála, bár a betegséget sikerült egészen korai állapotában felismerni. Az érzelmesnek egyáltalán nem nevezhető Giuliani ott állt a mikrofonok előtt és nyíltan, sőt érzelmesen beszélt arról a kórról, amely két évtizeddel ezelőtt édesapja halálát okozta. Az összegyűlt tudósítók – akikre ugyancsak nehezen lehetne ráfogni, hogy érzelmes emberek – az iránt érdeklődtek a leginkább, milyen hatással lesz ez a rák az ő kenyerükre, azaz Rudolph Giuliani és Hillary Rodham Clinton versengésére a szenátori címért.

Jóllehet a polgármester tisztában van azzal, hogy betegsége szinte biztosan gyógyítható,
ez alkalommal mégsem hangoztatta, hogy kész a győzelemig harcolni. "Azt hiszem, most
nem lenne ildomos kérdésekre válaszolnom a kampányt illetően. Jelenleg arra kell összpontosítanom
a figyelmemet, hogy kigondoljam, melyik a legjobb kezelési módszer" – mondta. A
kijelentés olyan gyanúkat ébresztett mindkét politikai táborban, hogy nem kíván tovább
benn maradni a versenyben. "Nem akar vetélkedni, valójában sohasem akart. Kormányzó
szeretne lenni 2002-ben. Ez most jó ok arra, hogy méltó módon bedobhassa a törölközőt"
– hangoztatta Giuliani egyik munkatársa.

Egy nappal később azonban Giuliani pontot tett a találgatások végére, és több mint
ezer republikánus támogatója előtt kijelentette, hogy folytatja kampányát. "Azért
akarok szenátor lenni, mert itt születtem ebben az államban. Azért akarok szenátor
lenni, mert szolgáltam ezt az államot. Azért akarok a szenátoruk lenni, mert amint már
hangsúlyoztam, olyan elgondolásaim vannak, amelyek működni fognak" – szögezte le
határozottan New York polgármestere.

Mindezek ellenére továbbra is folynak olyan találgatások, hogy esetleg George Pataki,
New York állam magyar származású kormányzója is pályázik a szenátori címre. 1998
decemberében ugyan kijelentette: "Azt hiszem, sokkal valószín?bb, hogy a Hindeburg léghajó
ismét egy darabban felszáll, mint az, hogy én lemondok a kormányzóságról és szenátor
leszek." Május 2-i sajtóértekezletén a kormányzó ennek ellenére sem zárta ki a
lehetőséget, hogy benevezzen a versenybe, amennyiben Giuliani betegsége miatt kénytelen
lenne kiszállni. Reményét fejezte ki azonban, hogy a polgármester folytatja erőfeszítéseit
a szenátori cím elnyeréséért. "A polgármester megingathatatlan támogatója
vagyok, és remélem úgy határoz, hogy benn marad a versenyben… Szeretek kormányzó
lenni és az akarok maradni. Nem fogok azonban azon elmélkedni, hogy mi történhet és
mi nem" – nyilatkozta Pataki.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!