hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Keletre tartó terror

2000. 05. 06.
A terrorizmus központja a Közel-Keletről elmozdult Dél-Ázsia irányába, azon belül is egyrészt Afganisztánba, amely biztonságos menedéket nyújt a terroristák számára, másrészt pedig Pakisztánba, amely Kasmírban tevékenykedő erőszakos csoportokat támogat – áll az amerikai Külügyminisztérium terrorizmussal kapcsolatos jelentésében.

A jelentés arra is rámutat, hogy a jól szervezett, államilag támogatott helyi
terrorista csoportokat kezdik felváltani a lazán szervezett, nemzetközi terrorista hálózatok.
Egy ilyen hálózat próbált tavaly decemberben az amerikai Seattle városba robbanóanyagot
becsempészni. A globális terrorizmus jellemzői – 1999 cím? jelentés leszögezi,
hogy a terrorista szervezetek keleti irányba történő elmozdulására azt követően
került sor, hogy a legtöbb közel-keleti állam szigorított terrorizmussal szembeni
politikáján. Amellett, hogy a hálózatok földrajzilag elmozdultak, megfigyelhető az
is, hogy gyakrabban történnek vallási, ideológiai alapú terrorista akciók, mint
politikaiak.

"Dél-Ázsiában az egyik terrorista gócpont Afganisztán, amely továbbra is menedéket
nyújt terroristák számára" – áll a jelentésben. A tálibok vezette afgán kormány,
bár nyíltan nem ellenséges az Egyesült Államokkal, "továbbra is menedéket nyújt
Oszama bin Ladennek, aki viszont közvetlen fenyegetés Amerika és a nemzetközi közösség
számára". A tálib kormány a vendégszeretet elvére hivatkozva nem akarja kiadni a
szaúd-arábiai származású bin Ladent, aki felelős a Kenyában és Tanzániában működő
amerikai nagykövetségek ellen 1998-ban elkövetett merényletekért.

A jelentés kiemeli továbbá, hogy Pakisztán "kasmíri mili-táns csoportokat" (mint
például a Harakat ul-Mudzsahidin -csoport) támogat, amelyek terrorista tevékenységet
folytatnak. Bár a jelentés kritizálja Pakisztánt, az ország mégsem szerepel azon a
listán, melyben a nemzetközi terrorista tevékenységben részt vevő hét ország kerül
felsorolásra. Ez a hét ország Szíria, Szudán, Irán, Irak, Észak-Korea, Kuba és Líbia.
Afganisztán azért nem szerepel a listán, mert az Egyesült Államok nem ismeri el az
ország kormányát.

A közel-keleti palettáról kiemelésre került Irán, mert intézményei "továbbra is
képzik és anyagilag, politikailag támogatják a libanoni Hezbollahot, a Hamaszt és a
palesztin Iszlám Dzsihád terroristáit, akiknek a közel-keleti békefolyamat megakadályozása
a céljuk. Ezeknek és más terrorista csoportoknak is Damaszkuszban van a központjuk. A
helyzet megváltoztatásáért a szír kormány 1999-ben nagyon keveset tett" – szögezi
le az amerikai jelentés.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!