hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Rémálom Georgiában
Buldózerként rombolt a tornádó

2000. 02. 19.
Az egyesült államokbeli Georgiában ötven éve nem láttak ehhez hasonlót: hétfő éjszaka öt tornádó tört váratlanul a békésen alvó lakosságra. Az óránkénti 250 kilométeres sebességgel száguldó tornádók házakat, erdőket taroltak le, és huszonkét ember életét követelték. Ezrek maradtak áram nélkül. A pusztításról a CNN hírcsatorna és az AP hírügynökség számolt be.



Tornádó után Georgiában. Pozdorjává tört házak    Fotó: MTI

"Éppen lefekvéshez készülődtem, amikor meghallottam"– meséli Eugene Lewis.
A tornádó 250 kilométeres sebességgel, üvöltve, visítva érkezett; az eső vadul
kopogott a tetőkön. Eugene háza teljesen tönkrement, ő azonban mégis hálás: a legtöbb
szomszédja ugyanis mára már halott. Eugene családjának a haja szála sem görbült.
"Itt van pár tönkrement szék – de ezeket bármikor pótolhatom. Azokat viszont nem
tudnám pótolni, akiket szeretek" – mondja. "Az a legfontosabb, hogy életben
vagyunk – véli Eugene bátyja is, a huszonnyolc esztendős Keith, aki feleségével együtt
szintén sértetlenül jutott ki a romok alól. – A ház falai leomlottak, mi meg
elkezdtünk sikoltozni, meg Istenhez kiáltani, hogy mentsen meg minket."

"Akár meg is halhattunk volna, mint a többiek – mondja Irine Wright is, akinek
camillai otthonát szintén tönkretette vihar. – Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy
életben tartott minket."

Willie Nelson háromszobás házát majd\' ötszáz méterre repítette a vihar. "Az egész
ház felemelkedett, és vele együtt persze én is. Egész idő alatt imádkoztam
Istenhez, hogy vigyázzon rám."

"Ameddig csak elláttam, mindent összezúzott a tornádó. Az emberek sikítoztak: Hol
a fiam? Hol a lányom?" – emlékszik vissza Johnny Jones, akinek egy mosógép alól
kellett kimentenie tizennégy esztendős fiát.

Az öt tornádó teljesen váratlanul lepte meg Georgiát, ahol általában márciusban
kezdődik a tornádószezon, ám akkor is főleg délután vagy a kora esti órákban érkeznek
a viharok. A mostani öt tornádó azonban jóval azután érkezett, hogy a legtöbben már
lefeküdtek aludni, s így nem hallhatták a tornádó érkezte előtt negyven perccel a
televízió-csatornákon és a rádióadókon közzétett figyelmeztetést sem. "Elképzelni
sem lehet rosszabb időzítést egy tornádó esetében – mondta Robbie Hopkins,
Mitchell megye katasztrófaszervezetének koordinátora. – Sötét volt, az emberek
aludtak, a pokol kapuja pedig kinyílt." A tornádók egy, körülbelül nyolckilométeres
sávon mindent letaroltak Camillában, Georgia leginkább katasztrófa sújtotta városában.
"Úgy néz ki a város, mintha valaki buldózerrel ment volna végig rajta" – mondta
egy tűzoltó. Huszonketten meghaltak, több mint százan pedig megsebesültek. 186 ház dőlt
romba, több ezer pedig megrongálódott. 22 ezer otthon maradt elektromos áram nélkül.
"Házak maradtak tető nélkül. Otthonok mentek tönkre. A tornádó a fák köré
csavarta a lakókocsikat és az autókat" – mondja Jay Powell, Camilla polgármestere.
A vihar hatvanéves fenyőerdőket porszívózott ki a talajból, és szilánkokra
hasogatta őket. A keletkezett kár a biztosítótársaságok szerint mintegy 25 millió
dollárra becsülhető.

A tornádók erősségének mérésére az ötfokozatú, úgynevezett Fujita-skálát
használják, amelyen a hétfői georgiai tornádók az F3-as kategóriába estek. Utoljára
ötven évvel ezelőtt, 1936-ban sújtotta Georgiát hasonló erej? tornádó: akkor 203
ember halt meg.

A vihar másnapja a törmelék elhordásával, az eltűntek felkutatásával és a
bajbajutottak segítésével telt. Bill Clinton amerikai elnök sajnálatát fejezte ki a
súlyos katasztrófa miatt, és arra kérte Amerika lakosságát, hogy imádkozzék a
bajbajutottakért.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!