hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Megtámadták a CNN-t

2000. 02. 12.
Ismeretlen helyről indított elektronikus üzenetek millióival bénították meg számítógépkalózok a héten több óriáscég internetes oldalait. A támadások nyomán az FBI megindította a nyomozást – jelentette az akció egyik áldozata, a CNN amerikai hírcsatorna, amelynek elektronikus hírszolgálata az 1995-ös indítás óta a legnagyobb hacker-támadást szenvedte el.

Az E*Trade internetes brókercég mellett támadás érte az Amazon.com nev? óriás
internetes könyváruházat, az eBay elektronikus árverési oldalt, a CNN internetes
oldalait és a Yahoo! keresőrendszert is. A szabotőrök stratégiája viszonylag egyszer?:
hamis címekről folyamatosan adatcsomagokkal bombázzák a célként kiválasztott
rendszer központi számítógépét, amelytől az előbb lelassul, majd teljesen elérhetetlenné
válik az ügyfelek számára. Szakemberek szerint az ilyen támadás ma még
gyakorlatilag kivédhetetlen, mivel nem szükséges hozzá kívülről behatolni a védett
hálózatokba. A bűncselekmények elkövetői egyelőre valahol a kibertérben bujkálnak.
Az amerikai törvények értelmében az illegális hackerkedés tíz év börtönbüntetéssel,
illetve maximum a kár kétszeresét elérő pénzbírsággal büntethető.

Amint Janet Reno amerikai legfőbb ügyész megállapította: "A technológia nemcsak az
üzletkötések módját, de a bűnözők tevékenységi körét is megváltoztatta."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!