hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Budapest figyel a vallásszabadságra
Németh Zsolt külügyi államtitkár romániai útjáról

2000. 02. 26.
"Jó hír, hogy visszavonták Romániában a vallási törvény tervezetét. Olyan megfogalmazások és szabályok voltak ebben a tervezetben, amelyek a szabad vallásgyakorlást alapjaiban sértették volna" – nyilatkozta a Heteknek Németh Zsolt külügyi államtitkár a múlt heti romániai látogatásával kapcsolatban tartott sajtóbeszélgetésen.

Németh elmondta, hogy a készülő törvény a lakosság számarányától tette volna
függővé az adott településen a felekezetek finanszírozását. Ha egy nagyvárosban
egy bizonyos százalékot nem ért volna el a tagok száma, nem kaphattak volna
támogatást (Hetek, 2000. február 19, Egy
törvénytervezet furcsa vargabet?i
). Sokszor előfordul viszont, hogy jelentős
számú felekezet van egy városban, de számuk nem éri el az alsó határt, tekintettel
a város nagyságára. "Reméljük, az átdolgozás után a törvény elfogadható lesz
a romániai magyar történelmi egyházak számára" – mondta Németh.

Az államtitkár romániai körútjának fő témája természetesen a tiszai
ciánszenynyezés volt. Németh erre utalva lapunknak elmondta: az Európai Parlament
nyilatkozata után kérdéses volt, hogyan fogja befolyásolni a tiszai katasztrófa a
magyar-uniós csatlakozási tárgyalásokat. Günther Verheugen uniós biztos budapesti
látogatása után viszont ezek a kétségek megszűntek. A bővítésért felelős biztos
ugyanis egyértelművé tette, hogy a környezetvédelmi normák teljesítése nem
várható el a csatlakozni kívánó országoktól a csatlakozás pillanatáig. Ugyanakkor
a kötelezettségek vállalása és a jogharmonizáció elvárható. Az utóbbit
teljesíteni tudjuk, a kötelezettségekkel kapcsolatban viszont könnyítési igény fog
maradni – érvelt Németh.

Összességében a hiányok – paradox módon – segíthetnek abban, hogy fokozódjon a
térségben a környezetvédelmi tudatosság, hogy az EU nagyobb hangsúlyt fektessen a
belső környezetvédelmi jogharmonizációra. Mi ezt kifejezetten igényeljük, hiszen
ökológiailag veszélyeztetett helyzetben vagyunk Magyarország medenceszer?
elhelyezkedése miatt. Az unió a megelőzés szempontjából hozzásegítheti a térség
országait olyan szerződéses rendszer kialakításához, amely szigorúan szankcionálja
az egymás irányában elkövetett ökológiai-környezetvédelmi károkat.

Németh látogatásán szó volt arról is, hogy ősztől mindenképpen megkezdi
munkáját az erdélyi alapítványi egyetem néhány kara. Az RMDSZ továbbra is igényli
viszont az önálló állami magyar egyetem helyreállítását Romániában, s számít a
magyar kormány támogatására.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!