hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tábornoki pozícióharc

2000. 01. 15.
A katonai és politikai elit köreiben jelentős ellentétek vannak a csecsen hadművelet taktikai kérdéseit illetően. Fennáll ugyanakkor annak a veszélye is, hogy – ahogyan az előző háború idejében is – a társadalom újra ellentmondásos magyarázkodásokkal lesz ellátva a hadművelet menetét illetően.

Érthetetlennek tűnik, hogy miért szüntették be valójában a hadműveleteket január
7-én. Az egyik magyarázatot Trosev tábornok adta: "Kénytelenek vagyunk a
Groznij-akciót leállítani, mégpedig egyetlen ok miatt – ugyanis a békés lakosokat
a gerillák élő pajzsként használják. Másodszor, a terroristák már két ízben
vegyi fegyvereket alkalmaztak. Groznij és környéke jelenleg hivatalosan is rendkívül
veszélyes zónaként van megjelölve." Az az információ, hogy Groznij ökológiai
katasztrófa által sújtott terület, a következő nap is elhangzott. Azonban január
10-én Putyin kijelentette: "A karácsony és a muzulmán ünnep miatt fogadtam el a
hadműveletek beszüntetéséről való döntést. Azonban az események azt mutatták,
hogy ellenségeink számára nem létezik nemzet, család és hitvallás. Ezek közönséges
bűnözők."

Ilyen módon két hivatalos verzió is született. Összehangolatlanságuk azt mutatja,
hogy az okok között nemcsak Groznij lakosainak védelme áll, ökológiai katasztrófa
vagy vallásos ünnepek, hanem esetleg hatalmi harc Kvasnyin, az orosz hadsereg központi
vezérkarának vezetője, illetve Szergejev védelmi miniszter között. Előbbi aktívan
támogatja a Groznij elleni hadműveletet és a Csecsenföldön zajló más akciókat is,
és úgy tűnik, a veszteség neki nem gond. Utóbbi ellenzi a csecsen főváros megszállását.
Nagyon valószínű, hogy a két katonai vezető közötti küzdelem eredménye lett az
is, hogy megpróbáltak elmozdítani posztjaikról két Csecsenföldön szolgálatot
teljesítő tábornokot is, Trosevet és Samanovot. Még ugyanazon a napon meg is cáfolták
a híradást. Január 11-én még egyszer megerősítették: "Senki senkit nem váltott
le." A figyelmes szem? megfigyelő azonban nem tud nem emlékezni arra, hogy 8-án
Putyin még gyakorlatilag megerősítette az elmozdítás tényét, azt mondván arról:
"Ez technikai kérdés. Keletkezésének körülményei lényegtelenek." Az elnöki kötelezettségeket
teljesítő Putyin kiemelte azt is, hogy "Oroszország nem dobálódzik ilyen tábornokokkal."
Alig néhány perc múlva pedig a tévé Mihajlov tábornokot mint a leváltott tábornokok
egyikének helyébe lépőt mutatta.

Jelenleg nem látni Mihaljovot, viszont látni Trosev tábornokot: vagyis úgy tűnik,
hogy a leváltási kísérlet nem sikerült. Az azonban nem kétséges, hogy egy keresztény
és egy muzulmán ünnep sem tudta megakadályozni, hogy egy ilyen kísérlet megtörténjen.
A leváltás sikertelensége azt is sejteni engedi, hogy az orosz hadsereg azon része
diadalmaskodott, amely aktívabban támogatja a csecsen hadműveleteket. Ezt az irányvonalat
erősítette, hogy a gerillák, kihasználva az ünnepi tűzszünetet, elfoglaltak néhány
adminisztratív épületet Saliban és Argunban. Valószínűleg erre vonatkoznak Putyin
szavai, hogy ezek "hitvallás nélküli emberek". A csecsenek több alkalommal csapdát
állítottak a szövetségi seregeknek – mindezt a már úgymond felszabadított területen,
ott, ahonnan már érkeztek riportok arról, hogyan épült ki a katonák és a békés
lakosság közötti jó kapcsolat. Kiderült, hogy mindez nem teljesen felel meg a valóságnak.
Csecsenföldön megerősödött a férfi lakosság ellenőrzése: ahogy Kazancev tábornok
bejelentette, menekülteknek ezután kizárólag nők, maximum 10 éves gyermekek és
minimum 65 éves öregek fognak számítani. Ilyen módon a potenciális ellenség kategóriája
jelentősen kibővült – és ez is egy kellemetlen momentum a jelenlegi csecsen hadműveletben.


Ami még jobban aggaszt sokakat, az a veszteségekről szóló információk – vagy talán
találóbb lenne a dezinformáció kifejezés. A generálisok nyilatkozataiból úgy tűnik,
hogy Csecsenföldön vagy nincs emberveszteség, vagy naponta legfeljebb egy-két halott
és három sebesült lehet. Ilyen nyilatkozatot lehetett hallani legalábbis a napokban
Kazancev tábornoktól. Szergejev marsall cáfolta a nyugati médiák nagy veszteségekről
szóló híradásait; azonban ez a nyilatkozat is csak addig ért valamit, amíg nem szólalt
meg egy katonai kórház orvosa, aki fáradtan csak ennyit mondott: "Egy nap negyven
sebesült, nem számítva a halottakat." Általában egy halottra három sebesült jut:
ebből arra lehet következtetni, hogy naponta úgy tizenöt orosz katona hal meg. Ha
pedig azt is figyelembe vesszük, hogy a gerillák soraiban elsősorban mesterlövészek
harcolnak, akkor félő, hogy még ennél is több. Úgy tűnik, hogy az orosz hadsereg
minimális veszteségei-ről szóló állítások csak újabb mítoszok. Nem lehet
elhallgatni azt a tényt sem, hogy a csecsenek információháborút is folytatnak
Oroszország ellen, mint ahogy azt sem, hogy a nyugati média egy része támogatja őket
ebben. De azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a katonai vezérkar és a
politikusok mindenki ellen információs hadviselést folytatnak. Jó célból persze –
hogy ne keletkezzen zavar a társadalomban. Azonban nem árt megemlékezni a régi igazságról:
kicsi hazugság nagy bizalmatlan-

ságot szül.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!