hetilap

Hetek hetilap vásárlás
János Pál nem követi Jelcint
A kánonjog szerint lemondhat a pápa

2000. 01. 15.
Egy pápa lemondhat, ha ezzel az egyház javát szolgálja – állapítja meg a La Repubblica cím? olasz lapnak adott interjújában Hans Küng svájci teológus. Küng szerint azonban a pápa környezete egyáltalán nem érdekelt az egyházfő távozásában, hiszen hatalomban maradása több lehetőséget jelent számukra a nekik megfelelő utódlás előkészítésére. A teológust annak kapcsán kérdezte az olasz lap, hogy Karl Lehmann-nak, a német püspöki kar elnökének néhány nappal korábbi nyilatkozata – melyben egyesek szerint a pápa lemondását szorgalmazta – nagy vihart kavart egyházi körökben.

Hans Küng a német püspöki kar elnökének, Karl Lehmann mainzi püspöknek a
nyilatkozata kapcsán fejtette ki álláspontját. A svájci teológus, akinek az elmúlt
évtizedekben számos vitája volt a katolikus egyházfővel, úgy véli: a mai egyháznak
új vezetésre van szüksége, mert a mintegy egymilliárd tagot számláló egyházban
sok a mai helyzettel elégedetlen hívő. A teológus ugyanakkor kifejti, hogy ő maga nem
pártolná a pápa lemondását, mivel tekintélyuralmi vezetői stílusa oda vezethetne,
hogy utódlását maga szabja meg. Ebben az esetben hasonlóképpen járna el, mint a nemrég
távozott orosz elnök, Borisz Jelcin, aki a saját maga választotta emberre ruházta
hatalmát. Küng úgy véli, a jelenlegi bíborosoknak sokkal nagyobb mozgásteret hagy a
fennálló helyzet az utódlás előkészítésére, ezért megéri számukra a kitartás.
A svájci teológus reményei szerint a katolikus egyház következő feje olyan személy
lesz, aki képes lesz újra "középre helyezni" az egyház hajóját, ami már régóta
a jobboldalon vesztegel. Küng olyan pápa megválasztásában bízik, aki "már nem a középkori
paradigmák rabja lesz, hanem nyitott a világra".

A La Repubblicának adott interjújában Hans Küng utalt arra, hogy II. János Pál médiaszereplései
évek óta kedvezőtlen hatást keltenek, mivel a tévékamerák elől nem lehet elrejteni
azt, ami messziről nem látszik: a pápa remegését és nyilvánvaló gyengeségét. A
79 éves pápa, aki 1978 óta vezeti a római katolikus egyházat, annak idején
visszautasította a gondolatot, hogy 1995-ben, 75. éve betöltésekor vonuljon vissza. Ez
az a kor ugyanis, amikor a római katolikus püspökök általában visszavonulnak.

Mint ismeretes, Karl Lehmann, a német katolikus püspöki kar vezetője a Deutschlandfunk
rádiónak adott, néhány nappal korábbi interjújában nem zárta ki a pápa lemondásának
lehetőségét. Lehmann nyilatkozatát – melyről az ANSA olasz hírügynökség számolt
be – többen úgy értelmezték, hogy az egyházfő lemondását szorgalmazza, így az
felkavarta a kedélyeket a katolikus világ központjában. Alessandro Maggiolini, Como püspöke
szerint a német lelkész nyilatkozata agresszivitásról és rossz ízlésről tanúskodik.

Lehmann püspök a Corriere della Serának nyilatkozva cáfolta az értelmezést, és
elmondta: mindössze annyi történt, hogy nem zárta ki a katolikus egyházfő önkéntes
lemondásának lehetőségét sem, hiszen véleménye szerint a pápa "nincs híján a
megfelelő bátorságnak és erkölcsi erőnek" ahhoz, hogy beismerje: egészségi állapotára
való tekintettel nem képes tovább ellátni hivatalát.

Alfonso Maria Stickler osztrák bíboros, a Vatikán dokumentációjának vezetője és könyvtárosa
a hírre reagálva leszögezte: senki semmilyen indokkal nem szólíthatja fel lemondásra
a szentatyát. A pápa az egész világ előtt tanúbizonyságát adja hitének és önfeláldozásának,
öregkori betegsége dacára is kitartóan hordja a vállán Krisztus keresztjét –
tette hozzá a bíboros.

A La Stampa cím? olasz lap Vittorio Messori írót, a II. János Pállal készített
egyik interjúkötet szerzőjét szólaltatta meg az üggyel kapcsolatban, aki kifejtette:
ismerve a pápát, úgy véli, ha csak rajta múlna, a legszívesebben visszavonulna
lengyelországi magányába. Csakhogy misszióját fontosabbnak tartja, és úgy gondolja,
egy kiérdemesült pápa számára nincs hely a világban. Továbbá János Pálnak szent
meggyőződése, hogy Isten földi helytartóját csak maga Isten hívhatja vissza. A
mindenkori pápának egyébként a kánonjog szerint lehetősége van a lemondásra, anélkül,
hogy azt bárkinek jóvá kellene hagynia – tette hozzá Messori.

Az egyetlen történelmi precedenst, hogy egy pápa önként lépett le a trónról, V.
Celesztin nyújtotta még 1294-ben, akit halála után Szent Péter Celesztin néven
szentté avattak. Alig pár hónapja betöltött tisztségéről egy bíboros (a későbbi
VIII. Bonifác) kényszerítésére mondott le.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!