Martonyi János külügyminiszter sajtótájékoztatója. Szorít a brüsszeli reformoknak
Fotó: MTI
Az EU-tagországokban, valamint a nemzetközi szervezetek mellett működő magyar
nagykövetek munkája most új szakaszba lép: elkezdődnek az érdemi, részletekbe menő,
szakmai szempontokra is kiterjedő tárgyalások. A követségeknek fel kell térképezniük
a tagálla-mok álláspontját, a szakminisztériumokkal is megbeszéléseket kell
folytatniuk. Ehhez mélyebb szakmai ismeret szükséges – vélekedik a külügyminiszter.
"A bővítés szempontjából a legfontosabb dolog, hogy az uniós intézményi reformok
megszülessenek. Sajátos módon érdekeltebbek vagyunk a reformok megszületésében,
mint azok tartalmában. Ami a reformok tartalmát illeti, kis túlzással azt lehet
mondani, hogy a jelenlegi tizenöt tagállamon belül is érvényesíteni fogják az olyan
nagyságú országok szempontjait, mint Magyarország. Vitális érdekünk, hogy a
reformokról szóló megállapodás ennek az esztendőnek a végéig létrejöjjön" –
mondta Martonyi a Heteknek. A magyar diplomácia célja, hogy az első félévben
valamennyi tárgyalási fejezetről kezdődjenek megbeszélések az unió és Magyarország
között, a második hat hónapban pedig már a vitás kérdéseket tárgyaljuk.
A külügyminiszter szerint fontos meggyőzni az uniós országok munkavállalóit arról,
hogy alaptalan aggódniuk a magyar munkaerő tömeges beáramlása miatt. "Az érintett
külképviseletek számára kiemelt célcsoport lesz a parlamenti szféra, valamint a
szakszervezetek" – vélekedik Martonyi János.