hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ámokfutók hete
Bajorországtól a szigetparadicsomig

1999. 11. 06.
Parázs vita robbant ki november elején Németországban a fegyvertartásra vonatkozó törvények szigorításának szükségességéről a hétfői Bad Reichenhall-i vérfürdő nyomán. Mint emlékezetes, a festői délnémet üdülővárosban, egy kórházzal szomszédos épületből lövöldöző 16 éves tinédzser öt embert megölt, legalább hatot pedig megsebesített mielőtt végzett volna magával.

A bajor hatóságok egyelőre sötétben tapogatóznak a feltételezett tettes konkrét
motívumát illetően. A nyomozás eddigi adatai szerint a csendes, gyermekkora óta
fegyvereket kedvelő szakmunkástanuló, mielőtt agyonlőtte volna 18 esztendős nővérét
és önmagával is végzett, válogatás nélkül tüzelt az utcán tartózkodó
gyalogosokra és autósokra. Noha az elhunyt testvérpár szülei sokkot kaptak, s még 72
órával a lövöldözés után sem voltak kihallgatható állapotban, annyi bizonyos,
hogy az ámokfutó srác édesapja szekrényéből jutott lőszerhez és nagy kaliber?
fegyverhez. Németországban európai viszonylatban is óriási népszerűségnek örvend
a sportlövészet, és a feltételezett gyilkos apja is egy ilyen egyletnek a hivatalos
tagja.

Az még kérdéses, hogy lezárt fegyverszekrényből jutott-e a tinédzser a puskához,
de az már valószínűsíthető, hogy az ámokfutóvá lett német kamasz egy lelki vagy
családi konfliktusra reagált véres cselekményével.

A német–osztrák határ közelében lezajlódott dráma kapcsán kriminál-pszichológusok
leszögezték, hogy az a tény, hogy a tettes a nővérét is a halálba vitte magával,
egyfajta bosszúra, a szülők "megbüntetésére" enged következtetni. A fegyvermániás
fiatalkorú szobájában a detektívek szerdán náci jelképeket, Wehrmacht szimbólumokat,
s az erőszakot és a horogkeresztes eszméket éltető CD-ket találtak, így a nyomozás
ezen a szálon is beindult. A kisváros egyes polgárai úgy nyilatkoztak, hogy a gyógyüdülésre
specializálódott településen elsősorban idős emberek kúráltatják magukat, az ő
igényeiket szolgáló létesítmények szép számmal vannak, de a fiataloknak nincs
megfelelő szórakozási lehetőségük Bad Reichenhallban. Egyes források szerint, a lövöldöző
fiú édesapja éppen a tragédia napján, november 1-jétől vált munkanélkülivé, s
ez is közrejátszhatott az indulatok elszabadulásában. Bajorország gyászol: Bad
Reichenhallban, ha meg is szigorodnak a fegyvertartásra vonatkozó német szabályozások,
már akkor sem lesz olyan az élet, mint hétfőig volt, és a Salzburg közeli városka
illetékesei a gyógyturizmus visszaesésétől tartanak.


Sao Pauloban az egyik előkelő negyedben lévő népszerű bevásárlóközpont
mozijában a Fight Club (Harcklub) cím? film vetítése közben a filmvásznon zajló erőszakos
cselekmények kiléptek a mozivászonból. Mateus da Costa Meira huszonnégy éves
orvostanhallgató ugyanis 9 milliméteres félautomata fegyverével vaktában lövöldözni
kezdett a nézőtéren: egy 23 éves nőt és egy 29 éves férfit agyonlőtt, négyet
pedig megsebesített.

A fiatal férfit a rendőrség a helyszínen letartóztatta. Meira vallomásában
elmondta: a film alatt kiment a mosdóba, ahol többször a tükörbe lőtt, majd visszasétált
a nézőtérre, és 2 ezer 600 dollárért vásárolt fegyverével lövöldözni kezdett a
teremben, ahol mintegy harmincan ültek. Meirát a többi nézőnek sikerült lefognia,
amikor megpróbálta újratölteni a fegyverét.

A helyi újságok úgy vélik: a fiatal férfi az erőszakos jelenetekben egyáltalán nem
szűkölködő film hatása alatt cselekedett. Mateus da Costa Meira egyébként kábítószer-fogyasztó,
és pszichiátriai kezelés alatt áll. (CNN)


Hét munkatársát ölte meg kedden Hawaii szigetén, Honoluluban egy férfi.
Az ismerősei által szelídnek és visszahúzódónak tartott Bryan Uyesugi tettét valószínűleg
attól való félelmében követte el, hogy elveszíti munkahelyét. A reklámokban a
paradicsomi vakációk célpontjaként szereplő szigeten ez már nem az első súlyos bűncselekmény.

A tizenöt éve a Xerox vállalat alkalmazásában levő, negyven éves férfi apjával és
bátyjával élt, fegyvereket gyűjtött, és halakat tartott a ház kertjében. Aztán
kedden reggel nyolc órakor történt valami. Uyesugi berontott munkahelye egyik tárgyalótermébe,
ahol 9 miliméteres pisztolyával tüzet nyitott a kollégáira: a teremben öten haltak
meg – két holttestre pedig egy szomszédos helyiségben találtak rá. Bryan ezt követően
a vállalat teherautóján elmenekült. A férfi lakásán a rendőrség összesen tizenhét
fegyvert talált.

Egy kocogó férfi bejelentése nyomán a rendőrség pár órával később talált rá a
járműre a Hawaii Természetvédelmi Központnál, mintegy nyolc kilométerre a Xerox épületétől.
A férfi ötórás alkudozás után végül megadta magát.

Az eset megdöbbentette Hawaii lakosságát, ahol az Egyesült Államokon belül a
legalacsonyabb a bűncselekmények száma. Hawaii történetében a mostani eset volt a
legsúlyosabb tömeggyilkosság. Utoljára 1991-ben történt hasonló tragédia: akkor
egy férfi féltékenységből lelőtte a felesége szüleit, és felgyújtotta a felesége
szeretőjének házát. Akkor öten haltak meg.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!