hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bilincsben a bíróság elé
Egy svájci kisfiú vesszőfutása

1999. 10. 22.
Az amerikai Colorado állam sajátosan értelmezett törvényei alapján immáron ötvenedik napja ül börtönben egy 11 éves kisfiú. S hogy miért? Mert a kertben játszva pisilni segített ötéves kishúgának. Ez – látszólag – önmagában véve még nem elegendő ok a büntetésre, mondhatnánk. Igen ám, de mint tudvalévő, sok minden nézőpont kérdése. Igy vélekedhetett az az asszony is, aki a Wüthrich család szomszédságában lakva az ablakon keresztül nézte végig, amint a 11 éves Raoul lehúzza kishúga nadrágját, és a kislány hasa táján babrál valamit. Az asszony nem sokat teketóriázott: megragadta a telefonkagylót, s azonnal tárcsázta a helyi szociális szolgálatot. Colorado állam egyedülállóan szigorú gyermektörvényekkel dicsekedhet, amelyek a bűncselekmények elkövetői között nem tesznek különbséget életkor alapján. Így történhetett meg, hogy éjjel 11 órakor csengetett a rendőrség a Wüthrich család házánál, és szexuális zaklatás vádjával az ifjú bűnöst bilincsbe verve elszállították. A nagymama elmondása szerint Raoult hajnali négyig vallatták, majd miután a kisfiú aludni tért, a fogda szigorú rendszabályai szerint reggel hatkor már fel is keltették. Raoul az eset óta ötven napot töltött a Mount View börtönben. A 11 éves kisfiú – aki az intézmény legfiatalabb lakója – napi sétálóra is csak szigorúan hátrabilincselt kézzel mehet ki. A hatóságok nem engedik meg, hogy szülei meglátogassák. Colorado állam úgy véli: csak ilyen rigorózus átnevelő intézmények adhatják a választ a fiatalkorú bűnözés kérdésének megoldására. Az eset óriási visszhangot váltott ki Svájcban, ahol az amerikai–svájci állampolgárságú szülők segítséget kértek a hatóságoktól. Egyelőre azonban nem valószínű, hogy az USA kiadja Svájcnak a kis bűnözőt – azért sem, mert a hét közepén a bírósági ítélet is megszületett: a bizonyítékok elegendőek ahhoz, hogy bűnvádi eljárás induljon Raoul ellen. A szülők tehetetlennek érzik magukat. Az apa szerint érthetetlen, hogy a szomszédban lakó asszony – ha már egyszer végignézte a "bűncselekményt" – miért a rendőrséghez fordult, s miért nem a szülőknek szólt először. (Hetek)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!