hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A nyelvtörvény olyan, amilyen
Orbán Szlovákiában

1999. 09. 04.
Szlovákiában szeptember elsejével hatályba lépett a nagy port felvert kisebbségi nyelvtörvény. A júliusban a Magyar Koalíció Pártja (MKP) tartózkodásával elfogadott új törvény "nemcsak az elvárásoknak marad alatta, hanem a korábbi idők mindennapi gyakorlatának is. A kódex nem teszi lehetővé, hogy a kisebbségek a polgári szertartásokon, esküvőkön, temetéseken az anyanyelvüket használják" – fejtette ki Bugár Béla, az MKP elnöke, a szlovák parlament alelnöke.

Szlovák részről éles bírálatok érték a magyar politikust, amiért múlt hét végén
a madarászi szabadegyetem egyik előadójaként Orbán Viktor magyar és Mikulás
Dzurinda szlovák kormányfő jelenlétében csak magyarul beszélt.

"A szlovák parlament alelnöke annak ellenére is csak az anyanyelvén beszélt, hogy
az ott jelen levő szlovákok egy részének még csak sejtelme sem volt arról, hogy mit
mond" – írja a pozsonyi Pravda. A probléma valódi oka az volt, hogy nem biztosítottak
elegendő fülhallgatót az egyetem résztvevőinek. Abban egyetértenek a megfigyelők,
hogy a Dzurinda-kormány hivatalba lépése óta a kétoldalú kapcsolatok sokat javultak.
Különösen szembetűnőek a változások Horn Gyula és Vladimír Meciar előző
miniszterelnökök nyomasztó találkozói után.

A jelek szerint Orbán sem akarja tovább terhelni a szlovák–magyar viszonyt: a
nyelvhasználat kérdésével kapcsolatban csak annyit jegyzett meg, hogy "elfogadtam a
szlovák kormányfőnek azt a válaszát, hogy a nyelvtörvény olyan, amilyen".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!