A személycsere segíthet Moszkvának, hogy a Jugoszlávia
elleni NATO-csapások miatt befagyasztott kapcsolatokat most
némileg felolvassza, Javier Solana számlájára írva az orosz
sérelmeket. Hivatalos orosz állásfoglalás azonban mindeddig
még nem hangzott el, Moszkva a konkrét lépések alapján
ítéli majd meg az új fotitkárt - jelentette ki az orosz
külügyi szóvivo. Franciaország ugyanakkor garanciát lát
Robertson személyében arra, hogy a NATO egy stabil védelmi
struktúrának a muködését fogja szolgálni Európában, és a
francia védelmi minisztérium támogatásáról biztosította a
fotitkárt az észak-atlanti szövetség megújításában.
"Az Egyesült Királyság az egyik legfobb szövetségesünk
abban, hogy az EU keretén belül megteremtsük az európai
védelmi rendszert" - nyilatkozta a francia védelmi
minisztérium szóvivohelyettese. Franciaország és
Nagy-Britannia, mint az EU két legnagyobb katonai hatalma, arra
a megállapításra jutott, hogy erosíteni kell Európa
önálló hadképességét. Ezt az irányvonalat eloször tavaly
év végén, a nyugat-franciaországi Saint Malóban határozták
meg, de London és Párizs törekvéseihez csatlakozott a többi
EU-tagország is az idén júniusban megrendezett kölni
EU-csúcson.
Az 53 éves George Robertson az angol Labour
jobboldalához tartozik. 1997-ben lett az Egyesült Királyság
védelmi minisztere, amikor a Munkáspárt hatalomra jutott. A
kormányra jutáskor nehéz volt a Munkáspárt soraiban a
védelmi posztra olyan alkalmas személyt találni, aki
ifjúkorában sem flörtölt az antinukleáris mozgalommal.
Robertson azonban - sok kollégájától eltéroen - sohasem volt
a nukleáris leszerelés aktivistája. Már a párt hosszú
ellenzéki idoszakában is gyakran hallatta hangját a kül- és
védelempolitikai kérdésekben, az 1997-es kormányváltással
azonban egyre inkább háttérbe szorult Robin Cook
külügyminiszter mellett. Bár ezekben az években nem sokat
lehetett hallani róla, a hozzáértok észrevehették, milyen
ügyesen hajtotta végre a brit hadsereg hidegháború utáni
szerkezeti átalakítását - véli a Robertson eddigi
pályájával foglalkozó La Libre Belgique címu belga lap.
Egy századot látott megtörténni
Beszélgetés a 100 éves Bakó Ferenccel »
Ősi ünnep új ruhában: a Valentin-nap másfél évezredes története
A népszerű ünnep a pogány Római Birodalom Lupercaliájára vezethető vissza »
Magyar hősök, zsidó túlélők: drámai holokauszt-történetek
Akik elmondják az elmondhatatlant »