hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Slota leváltását sürgetik

1999. 06. 19.
Az MTI pozsonyi tudósítója a magyargyűlöletéről is hírhedtté vált szlovák szélsőséges politikus, Ján Slota körüli legfrissebb botrányról számol be. Roman Kovác, a Mikulás Dzurinda vezette Szlovák Demokratikus Koalíció (SDK) parlamenti frakciójának vezetője csütörtökön bejelentette: Ján Slota újabb botránya után az SDK indítványozni fogja, hogy váltsák le őt a titkosszolgálatokat ellenőrző parlamenti bizottság éléről. A szlovák nacionalista politikus, a parlamenti ellenzékhez tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője gyakori alkoholmámorában elkövetett ballépései közül a legújabb még a saját pártján belül is ellenérzést váltott ki. Slota a minap egy Budúcnost nev? pozsonyi kocsma teraszáról a vendégek jelenlétében, részegen végezte el a "kisdolgát". Roman Kovác indoklása szerint nem láthatja el egy parlamenti bizottság felelős elnöki posztját olyan ember, aki enynyire képes elveszíteni az önfegyelmét. Hasonlóképpen vélekedett pártja csütörtöki sajtótájékoztatóján az SDK parlamenti frakciójához tartozó Demokrata Párt (DS) képviselője, Peter Tatár. Ondrej Dostál, a Demokrata Párt szóvivője pedig arra emlékeztette az újságírókat, hogy Slota legújabb botrányánál sokkal súlyosabb volt az, amikor Slota a hallgatóságát arra szólította fel, hogy ,,üljenek tankba és a földdel tegyék egyenlővé Budapestet". Ebben az esetben ugyanis nemzetiség elleni gyűlöletszítás bűntettének alapos gyanúja forog fenn – tette hozzá a szóvivő.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!