hetilap

Hetek hetilap vásárlás
NAGYÍTÓ
Csernomirgyin: szuperdiplomata vagy áruló

1999. 06. 14.
Moszkvában különös figyelmet szentelnek a Biztonsági Tanács megoldási tervének és a békemegállapodás feltételeinek, melyet Németországban a "Nyolcak" képviselői dolgoztak ki. Az oroszokat nem csak Jugoszlávia sorsa érdekli. Arról is szó van, hogy Oroszország diplomáciai erőfeszítései nem hiúsulhatnak meg, s ebből következik, hogy az ország tekintélyét még egy alkalommal nem érheti vereség nemzetközi szinten. Maguk az oroszok sem egyértelműen ítélték meg országuk béketeremtő erőfeszítéseit. Sokan úgy tartják, hogy Moszkvának nem sikerült érvényesítenie érdekeit és újból elvesztette a lehetőséget. Múlt héten nagy bonyodalmat okozott, amikor Haritonov, az Agrárpárt elnöke bejelentette, hogy "Csernomirgyin kicsiben megismétli az 1938-as müncheni egyezményt". Utána a baloldal nyíltan meggyanúsította Jelcin balkáni megbízottját Oroszország, illetve Jugoszlávia érdekeinek elárulásával, és javasolta, hogy váltsák le az orosz delegációt. Június 9-én, amikor a Biztonsági Tanács elkezdte vizsgálni a "Nyolcak" javaslatát, a duma kimondta, hogy az orosz delegáció nem tanúsított megfelelő határozottságot a tárgyalásokon. Hozzá kell fűznünk, hogy az oroszországi baloldaliak kezdettől fogva szkeptikusan néztek Csernomirgyinre. Mikor az első reménykeltő eredménnyel Belgrádból visszatért, a küldöttek nagy része nem kívánta meghallgatni beszámolóját a dumában. Szeleznyev, a duma házelnöke Csernomirgyint gúnyosan "békegalambnak" nevezte. Bár sok tekintetben éppen Csernomirgyinnek köszönhető, hogy a balkáni válság békés úton történő rendezése újból szóba jöhetett, a tárgyalások eredményei Oroszország-szerte komoly vitákat eredményeztek. Lukin, az ebben a kérdésben illetékes dumabeli bizottság elnöke azzal vádolja a NATO tábornokait, hogy a saját győzelmükként akarják elkönyvelni azt, hogy a délszlávokra elfogadhatatlan politikai feltételeket kényszerítenek. Az antikommunista Borisz Berezovszkij szerint viszont a tárgyalások eredménye az oroszországi diplomácia sikere, amelyben Csernomirgyin aktív szerepet játszott. Zjuganov, a kommunisták vezetője éppen az ellenkezőjében biztos, és Csernomirgyint "szuperprovokátornak" nevezi. Jelcin visszahívásának kezdeményezője, Iljuhin még hozzáteszi, hogy a különmegbízott "tehetségtelen diplomata", és aki benne bízott "kezdettől fogva kudarcra volt ítélve". Csalódásának nemcsak a baloldal, hanem néhány katonai szakember is hangot ad. Köztük a tárgyalásokon részt vett Ivasov tábornok is úgy gondolja, hogy a jugoszláv erők Koszovóból történő kivonása az ott élő szerb tömegek kiirtásához vezet. Ivasov szerint az oroszországi delegáció engedményeket tett és függőségbe került a NATO-tól. Oroszország kitartása mindenesetre meghozta a maga gyümölcsét: a rendezés az ENSZ, és nem a NATO égisze alatt megy végbe. Az USA beleegyezett a szerb erők egy részének Koszovó határterületeinél való megtartásába. Az oroszországi csapatok bevonulnak Koszovóba és nem esnek a NATO fennhatósága alá. Számuk elérheti a 10 ezer főt. Valószínű, hogy fő feladatuk az ott maradt szerbek védelme lesz.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!