hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kitörhet a béke

1999. 06. 05.
Nemzetközi jogászok véleménye szerint elképzelhető, hogy a NATO Jugoszlávia elleni büntetőakcióját jogi szempontból hasonlóan bizonytalan formulával zárják le, mint amilyen ingatag felhatalmazással kezdték márciusban. Eltérnek a vélemények ugyanis arról, hogy a bombázások után Koszovóba vonuló KFOR-csapatok békefenntartó vagy megszálló céllal érkeznének, mennyi időre szólna és ki adná számukra a megbízást. A tizedik hete zajló légiháborúban mindenesetre ígéretes fordulat, hogy Milosevics jugoszláv elnök elfogadta az Európai Unió és Oroszország képviselői által átnyújtott békejavaslatot.

A Washingtonnal folytatott széles kör? egyeztetés révén született tervet az EU részéről
Martti Ahtisaari finn elnök, orosz részről pedig Viktor Csernomirgyin nyújtotta át
Belgrádban. A béketervet, amely a nyolc vezető hatalom múlt hónapban megfogalmazott
alapelveire épül, a szerb parlamentben folytatott igen heves, majdnem ökölharcba
fulladó vita után szavazták meg – ezt követően adta beleegyezését Milosevics elnök.
Viktor Csernomirgyin orosz megbízott szerint olyan terv született, amely reális esélyt
ad a béke megkötésére és a március 24-e óta folyó háború lezárására.
Nyilatkozatában kifejtette, hogy napokon belül várható a bombázások leállítása.
Ugyanakkor Tony Blair brit miniszterelnök – bár a béketerv elfogadását jelentős
haladásnak tekinti – nem tartja lehetségesnek a bombázások leállítását, amíg
nem egyértelmű, hogy Milosevics valóban teljesíti a katonai szövetség összes feltételét.
A brit kormányfő szükségesnek tartja az összes jugoszláv katonai és félkatonai erő
távozását Koszovóból, hogy a menekültek biztonságban hazatérhessenek. Robin Cook
brit külügyminiszter szerint a béketerv elfogadása önmagában nem elég a bombázások
leállítására, de "bátorító lépés".

Bill Clinton amerikai elnök is visszafogottan reagált a hírre, és a múltbeli
tapasztalatokra hivatkozva megerősítette, hogy a bombázások addig nem állnak le, amíg
nem kezdődik meg az ellenőrizhető csapatkivonás Koszovóból. A Fehér Ház egy magas
rangú képviselője szintén pozitív fejleménynek nevezte a békeajánlat elfogadását,
de óvatosságra intett a helyzet megítélésében.

Gerhard Schröder német kancellár politikai áttörést emlegetett. Véleménye szerint
a béke nagyon közel van, és nem szabad elszalasztani a lehetőséget. A Koszovói
Felszabadító Hadsereg (UCK) a hírek ellenére nem hiszi, hogy Milosevics valóban békét
akar, ezért Sabri Kicmari, a koszovói albán szervezet szóvivője a Jugoszlávia elleni
légicsapások folytatására szólította fel a NATO-t. Vojislav Seselj szerb
miniszterelnök-helyettes a csütörtöki hírre kijelentette: amennyiben a
NATO-csapatokat beengedik Koszovóba, távozik a kormányból.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!