hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Utolsó diktátor Európában
Vád alatt a jugoszláv elnök

1999. 05. 29.
A hágai nemzetközi bíróság hivatalosan vád alá helyezte Milosevics jugoszláv elnököt civil lakosság elleni katonai akciók indításának vádjával. Az eljárásnak az ad különös jelentőséget, hogy ez az első alkalom, amikor egy hatalomban lévő államfő ellen emelnek vádat háborús bűnökért. Washingtonban hangsúlyozzák: nem szándékoznak a vádemelés után amnesztiát kínálni a jugoszláv elnöknek egy fegyverletételért cserébe. Így azonban kérdéses, hogy van-e egyáltalán szándék a megegyezésre a NATO részéről – teszik fel a kérdést sokan. Ezt látszik megerősíteni egy brit napilap értesülése, amely szerint három hét múlva megkezdődhet egy, akár 150 ezer katonát felvonultató szárazföldi akció Jugoszlávia ellen. Az akció célja Rudolf Scharping német védelmi miniszter szerint az "utolsó európai diktátor" megfosztása a hatalomtól.



Olasz NATO-katonák egy macedóniai hadgyakorlaton. Ugrásra készek    Fotó:
MTI

A vádlottak között van a jugoszláv elnökön kívül Milan Milutinovics szerb elnök,
Nikola Szainovics jugoszláv kormányfőhelyettes, Dragoljub Ojdanics, a jugoszláv
hadsereg parancsnoka és Vlajko Sztojilkovics szerb belügyminiszter. Amennyiben ítélet
születik, Milosevics akár életfogytiglant is kaphat. Valószínűtlen azonban, hogy az
elnök részt vegyen a tárgyaláson, így a NATO-nak egy olyan személlyel kell ezentúl
egyezkedést folytatnia, akit háborús bűnökkel vádolnak. Oroszország a Milosevics
elleni vádemelésben politikai motívumokat lát, azonban diplomáciai erőfeszítéseivel
nem kíván felhagyni a koszovói válság rendeződéséig. Bill Clinton amerikai elnök
véleménye szerint a vádemelés megnyugtatja a koszovói atrocitások áldozatait, és
azzal, hogy a parancsok kiadóit felelősségre vonja, megakadályozza a jövőbeli háborús
bűnök előfordulását. Clinton felhívta a nemzeteket a bíróság döntésének támogatására
és az együttműködésre. Nyilatkozatában megerősítette: a NATO Koszovóval
kapcsolatos céljai nem változtak.



Szerb gyerekek játszanak egy NATO-gép elvesztett üzemanyagtartályával
    Fotó: MTI

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!