hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gyors fejcserék Paraguay-ban

1999. 04. 03.
Súlyos politikai válság bontakozott ki a Dél-Amerika belsejében fekvő Paraguayi Köztársaságban, ahol Luis María Argana alelnök meggyilkolását követően számos tömegmegmozdulásra került sor. A törvényhozók szerint Raul Cubas államelnök és Lino César Oviedo tábornok állt az alelnök meggyilkolása mögött. A feldühödött tömeg az elnök lemondását követelve vonult az utcára. A zavargásokba torkolló tüntetéseken orvlövészek hat embert gyilkoltak meg, több mint kétszázat pedig megsebesítettek.



Luis Gonzalez Macchi az új elnök    Fotó: MTI

Cubas elnök a közvéleménynek és a politikai nyomásnak engedve lemondott hivataláról,
mindössze hét és fél hónapos kormányzás után, egy nappal azelőtt, hogy a szenátus
szavazott volna az elnök elmozdítását célzó indítványról. A volt államfő a
brazil nagykövetségen keresett menedéket, ahol kérésére a brazil kormány politikai
menedékjogot adott számára. A szakértők szerint a lépés teljesen felesleges volt,
mivel a paraguayi jogalkotás büntetlenséget biztosít neki azáltal, hogy mint
lemondott államfő szenátori tisztségbe kerül, ezért nem indítható ellene bűnvádi
eljárás.

Oviedo volt hadseregtábornok, az alelnök meggyikolá-sának másik gyanúsítottja,
Cubas lemondását követően családjával Argentínába repült, ahol a San Fernando-i
nemzetközi repülőtéren vették őrizetbe. Oviedót előzetes letartóztatásban tartják,
mivel hamis papírokkal kísérelte meg az országba való bejutást, később azonban,
mivel az argentin kormányt kötik az 1889-ben keltezett kiadatási egyezmény passzusai,
vélhetően megkapja a politikai menedékjogot.

Cubas elnöki hivatalának utolsó tettével is a volt tábornokot segítette, és
kiszabadította őt egy katonai támaszpontról, ahol az alelnök ellen elkövetett merénylet
vádjával tartották őrizetben. Az államfő már korábban is közbenjárt Oviedo ügyében,
amikor is szabadlábra helyezte őt a börtönből, ahol 1996-ban Juan Carlos Wasmosy,
akkori államfő ellen elkövetett államcsínykísérlete miatt töltötte büntetését.


A paraguayi alkotmány értelmében az elnök lemondását követően a szenátus elnöke,
Luis Angel Gonzalez Macchi vette át az államfői teendőket. Macchi az 1953 óta
hatalmon lévő Colorado pártból kivált Megbékélési Mozgalomhoz tartozik, széles támogatottságát
annak is köszönheti, hogy még a hivatali eskü letétele előtt közölte az AFP-vel:
leendő kormányának első dolga lesz visszaküldeni a börtönbe Oviedót.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!