hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bosszút álltak a mecsetért

1999. 04. 24.
Újabb erőszakhullám kezdődött Indonéziában a muszlim és a keresztény hívők között, miután bombatámadás érte Jakarta és egyben Délkelet-Ázsia legnagyobb muszlim templomát, az Al-isztiklal mecsetet. Az akcióra adott válaszként egy közel ezer fős tömeg megrohamozott és felgyújtott egy keresztény iskolát és templomot. Habibie elnök, aki maga is rendszeresen imádkozik a mecsetben, figyelmeztetett: ez az akció fokozhatja a különböző vallások közötti ellentéteket, s mint hozzátette, különösen a muszlim hívőket nem lenne szabad bombatámadásokkal ingerelni. A kora délutáni órában mintegy hatszáz hívő imádkozott a mecset egyik emeleti termében, amikor a robbanás megrázta az épületet. A bombát az Indonéziai Ulemas Tanács irodája előtt helyezték el, amely több ezer iszlám prédikátort tömörít magába és az ország egyik legfontosabb vallási szervének számít. Mint a mecset egyik elöljárója elmondta, véleménye szerint valaki szándékosan provokálja a vallási és etnikai csoportok közötti konfliktust. A világ legnépesebb mohamedán országában június elejére tűzték ki az első szabad parlamenti választások időpontját, ám Habibie elnök szerint az ilyen támadások következtében a választások kudarcba fulladhatnak.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!