hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nyílt levél Orbán Viktor miniszterelnök úrnak
Tisztelt Miniszterelnök Úr

1999. 03. 15.
Úgy tíz éve lehetett, amikor Zs. Z. barátommal, aki akkor a Szabad Európa Rádió munkatársa volt, Budapestre utaztam, hogy beszámoljak a TDSZ megalapításáról. Amikor a Keleti pályaudvaron kiszálltunk a fűtetlen vasúti kocsiból, néhány fiatalember várt ránk kezében virágcsokorral, köztük Ön is Fodor Gáborral együtt. Mindnyájan azt kívántuk, hogy Magyarországon is demokrácia jöjjön létre.

Az, ami akkor összekötött bennünket, remélem ma is összeköt.

Most, hogy ezt a nyílt levelet írom Önnek, nincs szándékomban sem Önt kioktatni, sem
magyar belügyekbe beavatkozni. Úgy vélem azonban, hogy olyan nyugati újságíróként,
akit a Kádár korszakban négyszer utasítottak ki Magyarországról, jogom és kötelességem
a Miniszterelnök Úr szíves figyelmét fölhívni arra a reakcióra, amelyet az vált
ki, hogy Budapesten – rendőri engedéllyel – évről évre egyre több neonáci
vonulhat fel.

Tudom, hogy ez a múltban is megtörtént, amikor Ön még ellenzékben volt. Akkor írtam
erről bíráló cikkeket. De az arra való hivatkozás, hogy mi volt a múltban, nem
lehet mérvadó. Hiszen Miniszterelnök Úr is valójában azzal kezdte politikai pályafutását,
hogy merte a Hősök terén a szovjet csapatok kivonulását követelni. Emlékszem még,
hogy a konzervatív oldalon ez akkor nem váltott ki lelkesedést. Ezért bízom abban,
hogy Ön képes új útra lépni, amennyiben jónak látja azt.

Meggyőződésem, hogy nem elfogadható az a nézet, miszerint ezek a tüntetők, akiknek
egy része később erőszakot is alkalmazott a rendőrökkel szemben, csak véleményt kívánnak
nyilvánítani, és ezért a demokratikus játékszabályok alapján számukra a felvonulást
mindenképpen engedélyezni kell.

Miért kell olyan embereknek, akiknek nézetei sok millió ember halálát okozták,
megadni a jogot ahhoz, hogy tüntessenek, és új híveket verbuváljanak? Hiszen ez a mi
Közép-Európánk nem olyan vitaklub, ahol egy disputa végén a vitázók békésen
kezet ráznak és hazamennek. Ezeknek a tüntetőknek nyilas és náci példaképei
halomra gyilkolták az embereket, éppen Magyarországon is. És – tartok tőle – ők
is megtennék, ha hatalmukban állna.

Vajon hirdethetné-e bárki nyilvánosan azt, hogy helyesli gyermekek megkínzását és
megölését? Természetesen nem. Tehát miért kellene azok híveinek, akik ezt elkövették,
megadni a szólás jogát?

Auschwitz, Treblinka, Majdanek, Sobibor, Jasenovac nem a derült égből hullottak alá.
Szisztematikus antiszemita uszítás nélkül nem lehetett volna emberek millióit a
megsemmisítésbe küldeni. Korunkban pedig Ruanda, Bosznia és Koszovo példái intenek
ugyanerre.

A weimari köztársaság sok alkalommal megvédte Hitler demokratikus jogait. Az eredmény:
amikor Hitler hatalomra jutott, véget vetett a német demokráciának, megtagadta
ellenfeleitől a jogot, hogy hangot adjanak véleményüknek, és olyan háborúba
kezdett, amely 50 millió ember halálát okozta.

Van olyan ember is, aki azt mondja, hogy nem kell félni: ha beszélni hagyjuk a nácikat,
könny? lesz vitában legyőzni őket. Nem erről van szó. Semmilyen érv nem fogja
ezeket a nácikat gyűlöletkeltésükben megingatni. Tudom, hogy a magyarok döntő többsége
nem kíván velük közösködni. De ha respektábilis platformot nyújtanak náciknak,
akkor a közvéleménynek nem fog annyira feltűnni a veszélyességük, és így egyre több
fiatalt tudnak megszédíteni.

Voltak olyan – a realitástól elszakadt – magyar politikusok, akik ezt nem vették
figyelembe. Ők annyira modernnek és liberálisnak akartak tűnni, hogy újra és újra
Voltaire mondását idézték, aki azt állította: életét adná azért, hogy azok a vélemények
is elhangozhassanak, amelyeket gyűlöl. De én azt hiszem, hogy sokba kerülhet a
nyilasoknak megadni a szólásszabadságot. Talán azoknak, akik Voltaire-t idézik, érdemes
lenne egy percre elgondolkozni azon, hogy mit gondolt volna Voltaire, ha tudta volna: hányan
lesznek majd a nácik áldozatai?

Nemrég az Országos Rendőr-főkapitányság hetilapjában olvastam egy cikkben a "Hétköznapi
fasizmusról". Ebben az állt, hogy "az angol szónok örömét fejezte ki, hogy
Magyarországon részt vehet a megmozduláson, hazájában ugyanis az ilyen típusú
rendezvény tiltott". Ha Angliában, amely 1940-ben egyedül harcolt a nácik ellen,
tiltottak az ilyen tüntetések, akkor ez megengedhető-e egy olyan országban, ahonnét
hat hét alatt több százezer embert deportáltak Auschwitzba?



Tisztelettel:

Karl Pfeifer

Bécs, 1999. március

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!