hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Meleg helyzet a Blair-kormányban

1998. 11. 14.
"A homoszexualitás nem játszik szerepet a miniszteri kinevezésekben" – közölte szóvivője útján Tony Blair angol miniszterelnök azt követően, hogy az utóbbi hetekben nyilvánosságra került: kormánya férfi tagjainak egynegyede saját neméhez vonzódik. A brit sajtóban indulatos vita alakult ki az ügy kapcsán. A BBC utólag bocsánatot kért Peter Mandelson kereskedelmi minisztertől amiatt, hogy a magánéletére vonatkozó információkat hozott nyilvánosságra, a The Sun cím? bulvárlap azonban továbbra is úgy véli, hogy az országot egy "meleg maffia" irányítja.

A lavinát Ron Davies, a walesi ügyekért felelős miniszter lemondása indította el.
Mint arról lapunkban már beszámoltunk, Davies október 26-án este London déli részén
felvett autójával egy fekete férfit, aki később kirabolta. Bár a körülményeket még
mindig nem hozták teljesen nyilvánosságra, a bulvárlapok úgy tudják: a miniszter a férfi
szexuális szolgáltatásait kívánta igénybe venni.

Az eset azért is feltűnést keltett, mert az esettel kapcsolatban a miniszterelnöki
hivatal hivatalos álláspontja többször is változott. Az első verzió szerint Tony
Blair brit miniszterelnök nem volt tisztában az incidens részleteivel, amikor Ron
Davies hivatalosan bejelentette lemondását. A Daily Telegraph azonban arról számolt
be, hogy kilenc nappal a lemondást követően a kormányfői hivatal szóvivője
elismerte: egyik munkatársa a bejelentést megelőzően telefonon beszélt a nyomozást
vezető rendőrtiszttel. Davies "ítélőképességének súlyos megingásával"
indokolta azt, hogy a melegek egyik találkahelyének ismert negyedben felvett autójába
egy ismeretlen férfit. Az egyébként családos ex-miniszter eddig nem nyilatkozott arról,
hogy homo- vagy biszexuális lenne.

Az esettel párhuzamosan a BBC egyik hírműsorában elhangzott, hogy Peter Mandelson brit
ipari és kereskedelmi miniszter is a férfiakhoz vonzódik. A bejelentést követő
tiltakozások miatt a BBC bocsánatot kért a minisztertől, mivel elismerte, hogy a magánéletére
vonatkozó információ "nincs összefüggésben szélesebb közvéleményt érintő üggyel".


Ezek után már nem is volt szenzáció, amikor november 9-én Nick Brown mezőgazdasági
miniszter a sajtó nyomására nyíltan bevallotta, hogy homoszexuális. A hírt követően
a miniszterelnöki hivatal arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a kormány
egyetlen tagját sem fogják arra kényszeríteni, hogy szexuális beállítottságát nyíltan
vállalja. Tony Blair szóvivője nem kívánta kommentálni azt, hogy vajon a
miniszterelnöknek tudomása volt-e Brown homoszexualitásáról a miniszteri kinevezést
megelőzően. "A kormányfő egyedül a személyek képességeit vette figyelembe, mikor
kormányát megalakította" – mondta a szóvivő.

Míg a Times és az Independent arról számol be, hogy a Blair-kormány továbbra is támogatásáról
biztosít minden esetlegesen homoszexuális minisztert, addig a nagy példányszámú bulvárlap,
a The Sun egyenesen arra szólítja fel a miniszterelnököt, hogy az összes kabinettag
szexuális beállítottságát hozza nyilvánosságra. "Az embereknek joguk van tudni,
hogy az országot egy meleg maffia irányítja-e, vagy sem" – áll a Sun első oldalán.


A Daily Telegraph Lord Tebbit volt konzervatív miniszter véleményét idézi, aki
szerint egyes kulcspozícióktól, így például a belügyminiszteri tisztségtől távol
kellene tartani a homoszexuális politikusokat. Lord Tebbit álláspontját azzal
indokolta: tart attól, hogy a meleg miniszterek "szívességeket tehetnek egymásnak".
A közvélemény azonban a Guardian felmérése szerint toleránsabb: a megkérdezettek 52
százaléka összeegyeztethetőnek tartja a homoszexualitást a miniszteri poszttal.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!