hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Funarék a barbár magyarságról
Uszító nagygyűlés Kolozsváron

1998. 11. 28.
A december 1-i román nemzeti ünnep elűzeteseként hirdették meg, valójában reform-, hatalom- és fűleg magyarellenes uszítássá fajult az a kolozsvári tömeggyűlés, melyen Gheorge Funar kolozsvári polgármester els? ízben lépett nyilvánosság elé újonnan választott pártja vezérének árnyékában – írja a kolozsvári Szabadság cím? napilap.

A főszónok, a Nagy Románia Párt elnöke Corneliu Vadim Tudor beszédében a román
nemzet fels?bbrendűségét féltette a barbár magyarsággal szemben. Kijelentette:
Magyarország Európa beteg embere, akivel nem lehet a német–francia megbékélés mintáját
követni, mert ott két civilizált néprűl volt szó, itt pedig csak egyrűl. "A
magyar fajzat Románia javíthatatlan halálos ellensége, csak az ország feldarabolásán
ügyködik" – harsogta Tudor. A kampányszer? rendezvényen mikrofonhoz lépett a párt
újdonsült fűtitkára, Gheorghe Funar is.

A Nagy Románia Párt elnökének Kolozsváron tett kijelentései egyértelműen kimerítik
a nemzeti kisebbségek elleni nacionalista uszítás és gyűlöletkeltés ismérveit –
állapította meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség közleménye.

Az RMDSZ ezért felkérte a román főügyészt és az illetékes hatóságokat, hogy tegyék
meg a szükséges lépéseket a törvényszegők felelősségre vonására. A közlemény
egyben felhívta Románia elnökét, hogy alkotmányos kötelezettségének megfelelően
álljon ki az ország politikai stabilitását és nemzetközi megítélését is súlyosan
veszélyeztető folyamattal szemben. Az RMDSZ szerint a szónokok "nyíltan támadják
az ország alkotmányos rendjét, a demokrácia alapvető értékeit és a jogállamiságot.
Számunkra világos, hogy ezeknek az uszító, fasiszta fogantatású támadásoknak a célja
letéríteni Romániát a demokratikus kibontakozás és a reform útjáról, megakadályozni
a jogállam demokratikus intézményeinek megszilárdítását és működését, meghiúsítani
az ország európai integrációját (...) A sovén uszítással, a kisebbség és
mindenfajta másság elleni gyűlöletkeltéssel, a fasiszta eszmék nyílt hirdetésével
szembeni passzív, elnéző magatartás előbb-utóbb megbosszulja magát, és a beláthatatlan
következményekért mindazokat felelősség terheli majd, akik semmit nem tehettek
megakadályozásukért."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!