hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Európa a Közel-Keleten

1998. 11. 21.
Októberi ígéretéhez híven közel-keleti körutat tett Wolfgang Schüssel osztrák külügyminiszter az EU jelenlegi elnökségét adó Ausztria képviseletében. A négynapos látogatásra Schüsselt elkísérte a spanyol Miguel Angel Moratinos, az EU közel-keleti különmegbízottja. Az utazás bevallott célja elsősorban a térségben éledező békefolyamat elősegítése volt.

Schüsselt Jeruzsálemben fogadta Ariel Sharon izraeli külügyminiszter és Benjamin
Netanjahu miniszterelnök. Sharon Jeruzsálem státusának kérdésére utalva köszöntötte
az európai politikust: "Üdvözöljük a zsidó nép 3000 éves, valamint Izrael állam
50 éves fővárosában, amely örökre az is marad" – hangzott az izraeli külügyminiszter
fogadóbeszéde. Schüssel hangsúlyozta, hogy az Unió az Egyesült Államokkal karöltve
szeretne együtt munkálkodni a térségben kialakítandó béke és stabilizáció érdekében.
Továbbá felszólította az izraeli kormányt a palesztinokkal kötött megállapodások
betartására.

Ezt követően az európai delegáció Nablusban találkozott Arafattal, akit ismét
biztosítottak az EU pénzügyi és egyéb támogatásairól. Damaszkuszban Háfez Asszad
elnök fogadta Schüsselt. A találkozón Asszad kijelentette: országa szeretné, ha Európa
"aktív és hatékony" szerepet játszana a térségben körvonalazódó béke
megteremtése érdekében. Damaszkuszi sajtóértekezletén Schüssel úgy vélekedett,
hogy a Wye Plantation-i megállapodás ugyan "nem hozott semmi újat, de egy lépést
jelent előre." Kairóban Hoszni Mubarak egyiptomi elnök nem titkolta kételkedését
azzal kapcsolatban, hogy Netanjahu kormányzása alatt a békeegyezmények valóban megvalósulnak-e.
Wolfgang Schüssel vendéglátóinak hangsúlyozta, hogy Jasszer Arafat palesztin elnöknek
szüksége van az "arab világ hálózatának" hatékony támogatására, és ebben
Egyiptomnak hasonlóan jelentős szerepet kell vállalnia, mint az oslói békefolyamat
kezdetén.

Az EU-delegáció szerint a látogatás nyomán jobban kikristályosodott Európa szerepe
a Közel-Keleten, és ez biztató a november 30-án sorra kerülő nemzetközi konferencia
előtt, amelyet a palesztin állam támogatása céljából hívtak össze.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!