hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elnapolták a háborút
Bagdad lélegzetvételhez jutott

1998. 11. 21.
Szaddám Huszein iraki diktátor ismét a végletekig elment a Nyugat kihívásában, és tizenöt perccel a legvégsőnek tekintett ultimátum lejárta előtt visszakozott. Huszein az ENSZ-hez eljuttatott nyilatkozatában elfogadta a feltétel nélküli együttműködést a fegyverzet-ellenőrzést végző szakemberekkel, akiknek első csoportja két hét kényszerszünet után visszaérkezett az iraki fővárosba. Bagdadnak nem sok választása maradt, hiszen Oroszország, Franciaország, Kína és több arab ország, Irak eddigi legkitartóbb patrónusai is elfordultak Szaddám Huszeintől.

"Az Irak elleni koalíció először fog lőni, és csak utána tárgyalni" – közölte
egy magas rangú amerikai katonatiszt. A katonai csapás elsőszámú szorgalmazói, az
USA és a hozzá legközelebb álló szövetséges Nagy-Britannia, minden lehetséges eszközt
igénybe vesznek az új Öböl-válság rendezésére. Tony Blair brit miniszterelnök
szerint a katonai elrettentés mellett Szaddám rendszerének megdöntése érdekében támogatni
kívánják az iraki ellenzéket is. "Számba vesszük azokat a lehetőségeket is,
amellyel az ellenzéket segíthetjük, hogy így próbáljuk meg eltávolítani Szaddám
Huszeint a pozíciójából" – mondta Blair a brit parlament alsóházában, aki
szerint most sokkal nagyobb a nemzetközi összefogás az iraki diktátor ellen, mint
eddig valaha. Az akció leállítása egyébként egyáltalán nem volt népszerű az
amerikai politikai vezetés köreiben, és azt mind William Cohen védelmi miniszter, mind
pedig Albright külügyminiszter ellenezte. Az angolszász szövetség figyelmeztetett,
hogy az ellenőrök munkájának akadályozása esetén gyors, bejelentés nélküli
katonai lépésre kell számítani. "Azt hiszem, mindenki megértette, hogy ez volt
Szaddám utolsó lehetősége, és nem lesz több csiki-csuki játék és bújócskázás"
– mondta az amerikai védelmi miniszter.

A fegyverzet-ellenőrző bizottság által követelt egyik legfontosabb dokumentum Irak kémiai
és biológiai fegyverek szállítására is alkalmas tölteteinek listája. Az irakiak
belementek ugyan az iratok másolatainak átadásába, de ragaszkodtak bizonyos részek
visszatartásához. Ez a verzió azonban teljesen elfogadhatatlan volt Richard Butler, az
ENSZ-különbizottság ausztrál vezetője számára, aki az eredeti vagy a dokumentummásolat
teljes egészét követeli. Az ENSZ azt reméli a dokumentumtól, amelyet Bagdadnak most
feltételek nélkül át kell adnia, hogy az fényt vet az iraki vegyifegyver-arzenálra,
amelynek a nyomait július 18-án fedezték fel egy iraki légibázis vizsgálata során.

(Az iraki gazdaság helyzetéről szóló cikkünk a 12. oldalon)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!