hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Drága árat fizet Clinton

1998. 11. 21.
Négy éven keresztül kitartóan üldözte Bill Clintont, közben – talán akaratlanul is – történelmet formált. Kezdetben szinte senki nem hitt neki, de nélküle nem derült volna fény a Monica-sztorira, és nem indult volna kongresszusi vizsgálat az elnök ellen. Paula Jones idén szeptemberig ragaszkodott ahhoz, hogy Clinton kérjen tőle bocsánatot, amiért 1991-ben egy szállodaszobában ajánlatot tett neki. A bíróság idén tavasszal elutasította a keresetet. Az akkor afrikai körúton lévő Clinton a bírósági döntés hallatán táncra perdült – mint kiderült túl korán. Miután az elnök kénytelen volt vallomást tenni a Monica-affér kapcsán, a kétgyermekes Jones asszony úgy érezte, hogy az erkölcsi elégtételt már elnyerte, így nem maradt más hátra, mint a maximális kártérítést kivasalni Clintonból. A kezdetben 700 ezer dolláros kártérítési igényt ügyvédei 2 millióra emelték. Több hetes pókerjátszma következett, amelyben végül mindkét fél engedett. Bill Clintonnak nem kell bocsánatot kérnie, de a peren kívüli egyezség szerint 850 ezer dollárt (mintegy 200 millió forintot) fizet Paula Jonesnak. Az elnök eddig is milliókra rúgó ügyvédi számlái ezáltal tovább gyarapodtak, igaz, hogy Jones is tetemes költségeket halmozott fel a négyéves pereskedés során. "Örülök, hogy vége van" – sóhajtott fel az asszony az egyezség hírére. Clinton – aki ellen a héten indult a kongreszszusi vizsgálat – ugyanezt még távolról sem mondhatja el.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!