hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Dögvész a hurrikán nyomában

1998. 11. 14.
A november elején a Karib-tengeri térségben pusztító Mitch hurrikánhoz foghatót kétszáz éve nem láttak az emberek. A Time magazin szerint a Mitch okozta árvíz már-már a "bibliai özönvízhez" hasonlítható. Úgy tűnik, a századvég, különösen az idei esztendő a természeti katasztrófák nemében továbbra is rekordokat döntöget: a nyári hőmérsékleti rekordok, az El Nino-jelenség okozta áradások vagy a pápua új-guinea-i szökőár egyaránt a megbomlott globális környezeti egyensúlyra utaló jelek.



Hondurasi lakosok törnek utat magukak a romok és a szemét között Tegucigalpaban, az
ország fővárosában    Fotó: MTI

A Mitchnél kegyetlenebb csak az 1780-as, úgynevezett Nagy Hurrikán volt. Akkor 22
ezren vesztették életüket. A mostani pusztítás következtében összesen mintegy
tizenegyezer ember halt meg, három millióan pedig otthon nélkül maradtak. A Mitch Közép-Amerika
lakossága tíz százalékának életére nyomta rá a bélyegét, emellett tönkretette
az amúgy sem túl magas színvonalú infrastruktúrát, elsodorta a parti nyomortanyákat,
és alkalmatlanná tette a földet a vetésre.

A hurrikán elvonulása azonban korántsem vetett véget a bajoknak. A Mitch sarkában
jelentkező földcsuszamlások Hondurasban teljes falvakat temettek el, ezrek temetőjévé
alakítva át a térséget. Hondurasban és Nicaraguában még mindig ásnak ki újabb és
újabb holttesteket a sár alól, a mentőalakulatok pedig folytatják az eltűntek keresését,
ám óriási területek maradtak továbbra is elzárva a külvilágtól. Ezeken a részeken
a halászok szerint a part mentén elviselhetetlen a hullaszag. A halál átható bűze járja
át a levegőt, eddig ugyanis nem volt lehetőség a halottak elégetésére.

"Sokaknak sikerült életben maradniuk, ám számos gyermek vért köhög, és különféle
betegségeket is elkaptak." A hét hónapos hondurasi Kayli Rakel Puerto három napot töltött
víz és élelem nélkül, ám mire a negyedik napon rátaláltak a szülei, Kayli már
megbetegedett, és végül két napig tartó erős köhögés után meghalt.

Az elzárt területeken nincs víz és élelem. A miskito indiánok közössége például
egy teljes hetet töltött táplálék nélkül. "Teljesen el voltunk szigetelve, úgy
éltünk itt, mint a patkányok. Babot és kukoricalepényt rágcsáltunk. Az idősek és
a fiatalok rendkívül nehezen viselték az éhezést" – mondta a 48 éves Sylvan
Espinal. Az emberek nap mint nap az eget fürkészik segélyt szállító helikopterek után
kutatva legtöbbször azonban csalódottan és éhesen kell nyugovóra térniük.

Amikor az első, várva várt helikopter megérkezett, gyermekek, terhes anyák, idősek
egymást leelőzve igyekeztek kétségbeesetten a csúszós, sáros földön bukdácsolva
a szállítmány közelébe jutni. A segélyszállító helikopterek dolgát megnehezíti,
hogy szinte lehetetlenség akkora ép területet találni, ahová biztonsággal leszállhatnának.
Az alapproblémát azonban az jelenti, hogy lesz-e elegendő üzemanyag a gépek működtetéséhez
s ez egyelőre a legtöbb helyen még kérdés.

Az ország állapotáról Carlos Flores elnök így nyilatkozott: "a teljes infrastruktúra
mintegy 75 százaléka megrongálódott, illetve teljesen tönkrement. A mezőgazdaság
romokban hever. A főbb gabonacikkek, az összes exportra termelt áru, minden elveszett."
A legfontosabb kiviteli cikkeket, a banánt és a kávét biztosító ültetvények
teljesen elpusztultak. Jimmy Carter volt amerikai elnök, aki szintén ellátogatott a
helyszínre, azt nyilatkozta, hogy szerinte legalább 10-15 évbe telik majd, amíg
teljesen sikerül helyreállítani a térséget a katasztrófából.

A legtöbben azonban nem kívánnak ennyit várni. Ők máris nekiláttak, hogy a kilátástalan
jövő fojtogatásából kiszabadítsák magukat: a Managua-tó közelében otthon nélkül
maradt családok a halál lábnyomában m?anyagdarabkákból, konzervdobozokból és
fadarabokból rögtönzött eszközök segítségével új falu építésébe kezdtek,
melynek a Nueva Vida, vagyis az "Új élet" nevet adták.

Pespire falucska szintén úgy döntött: "nem hajlandó meghalni". A késlekedő segélyek
ellenére a faluban figyelemreméltóan optimisták és fegyelmezettek maradtak az
emberek. "Éhesek vagyunk, de mindig akad valami ennivaló. Mindenki segít a másikon.
Jó látni ezt a sok törődést és szeretetet. Reméljük, ez akkor is megmarad, ha a sötét
napok már messze lesznek" – nyilatkozta Dorian Vega, a helyi iskola tanítója. "Túl
fogjuk élni. Pusztán egy kicsivel több segítségre van szükségünk – ennyi az egész"
– teszi hozzá a kis közösség lelkipásztora.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!