hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Trianon gyógyszere az Unió
Vitaest a határon túli magyarok helyzetéről

1998. 09. 19.
Körvonalazódni látszik, hogy miként lehet intézményesíteni a magyar-magyar párbeszédet – jelentette ki Németh Zsolt külügyi politikai államtitkár a Szent László Akadémia vitaestjén, amelyet a határon túli magyarság kérdéseiről rendeztek. Az államtitkár lapunknak elmondta: az RMDSZ-nek önállóan kell eldöntenie a szervezeti kérdéseket és a román koalícióhoz való viszonyát.



Tabajdi Csaba, Pozsgai Imre és Németh Zsolt. Nem akarnak tanácsokat osztogatni
    Fotó: V. Sz.

A jelenlegi kormánynak – mint azt az államtitkár mondta – pótolnia kell azokat
a hiányokat, amelyek még 1996-ban az előző kormányzati ciklusban jöttek létre.
Tabajdi Csaba szocialista országgyűlési képviselő, a Miniszterelnöki Hivatal volt
politikai államtitkára arról szólt, hogy Magyarországnak az integráció
szempontjából is létérdeke a szomszédokkal való együttműködés, amelyet azonban
országonként differenciáltan kell kiépíteni. Németh Zsolt véleménye szerint az
anyaországon belül még "nem szervesült kellőképpen" a határon túli magyarok
ügye, azaz nem egyértelműek a magyar közvélemény nagy része számára a határon
túli magyarság problémái. Ezzel összefüggésben megjegyezte: a Határon Túli
Magyarok Hivatalának olyan "katalizátorként" kell működnie, amely segíti a
gazdasági, egészségügyi vagy foglalkoztatási kapcsolatok kiépülését a
külhoniakkal.

A vitavezető kérdésére válaszolva – miszerint az uniós integráció Trianon
kiteljesedése vagy gyógyszere lesz-e – a politikai államtitkár kifejtette: a
jelenlegi helyzet egyaránt magában rejti annak lehetőségét, hogy az európai uniós
integráció Trianon kiteljesedésévé válik és "új civilizációs berlini fal jön
létre", vagy pedig sikerül feldolgozni az említett traumát.

Lapunk kérdésére, miszerint az RMDSZ a román koalícióhoz intézett ultimátuma
következtében esetleg kikerülhet a kormányból, illetve a kisebbségi jogokat nyíltan
korlátozni kívánó ultranacionalista pártokkal kerülhetne egy szintre, Németh Zsolt
kifejtette, hogy Romániában jelenleg megrekedtek a privatizációs és
demokratizálódási folyamatok, a magyar kisebbség kormányprogramban lefektetett jogai
nem érvényesülnek, ezért nem lenne helyes, ha a magyar politikának bármely
képviselője "tanácsokat osztogatna". Az RMDSZ-nek meg kell hagyni a szuverén
döntéshez való jogát azzal kapcsolatban is, hogyan kíván szervezetileg megújulni,
illetve hogyan kíván viszonyulni a jelenlegi román koalícióhoz – mondotta a
külügyi államtitkár.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!