hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elkészült a Starr-jelentés

1998. 09. 12.
Hozzáférhető lesz a Clinton szexbotrányával kapcsolatos jelentés, közölte Newt Gingrich, az amerikai képviselőház elnöke. A csatolt iratokkal együtt 36 dobozt megtöltő dokumentumok sorsáról első lépésben az igazságügyi bizottság dönt, amelynek javaslata alapján Clinton elnök ellen megkezdődhet az alkotmányos felelősségrevonás folyamata.

Amennyiben az összegyűjtött bizonyítékok alapján az igazságügyi bizottság
megalapozottnak találja a hamis tanúzás és az igazságszolgáltatás
akadályozásának vádját, a szenátus elmozdíthatja helyéből az elnököt.
Súlyosbító körülménynek számíthat, ha kiderül, hogy Clinton Monica Lewinskyt és
saját hivatali környezetét is hamis vallomástételre próbálta rábírni. Korábban
mindketten azt vallották, nem volt közöttük szexuális kapcsolat, de a volt
fehérházi gyakornok a nyáron megváltoztatta vallomását. Clinton ezután augusztus
17-én kénytelen volt a vádesküdtszék kérdéseire válaszolni. Ekkor elismerte, hogy
nem "helyénvaló kapcsolata" volt a lánnyal.

Henry Hyde, igazságügyi bizottsági elnök a jelentés kézhezvétele után közölte,
hogy együtt kíván működni a testület nem demokrata tagjaival. A republikánus és
demokrata párti képviselők szerdán kétszer tanácskoztak a követendő szabályokról
és eljárási módokról. Megegyeztek abban, hogy a vizsgálat során félreteszik a
pártpolitikai szempontokat, mert nem akarnak politikai boszorkányüldözést. Gerald
Solomon, az eljárási bizottság elnöke elmondta, hogy a szabályok kidolgozása és
kihirdetése után magát az ügyészségi beszámolót is nyilvánosságra hozzák, és
többek között az Interneten is elérhető lesz.

Joseph Lieberman demokrata szenátor, Clinton hűséges politikai szövetségese a
Szenátusban elhangzott beszédében az elnökkel kapcsolatos keserűségének nyíltan
hangot adott. Lieberman szerint az elnök megtévesztő viselkedésével az amerikai
demokráciára és annak erkölcsi alapjaira mért csapást. "Miután az elnököt
legalább akkora figyelem veszi körül, és legalább akkora befolyással rendelkezik a
kollektív öntudatunkra, mint bármelyik hollywoodi híresség vagy tévéshow, nehéz
figyelmen kívül hagyni azt a bélyeget, amelyet az elnök beismert házasságtörése
nyomott kultúránkra, jellemünkre és gyermekeinkre." Lieberman kijelentette: egy
elnök magánügye közügy.

Az amerikai vallási vezetőket is foglalkoztatja az elnök válsága: a mintegy 15,6
millió hívőt számláló Amerikában a legnagyobb protestáns felekezetnek számító
Déli Baptista Gyülekezet elnöke például azt követelte az elnöktől, hogy az ország
érdekében mondjon le, és keresse a bűnbocsánatot a házasságon kívüli
kapcsolatának bűnére.

(lásd még Nagyító)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!