hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fidel továbbra is állja a sarat

1998. 08. 01.
Fidel Castro kubai elnök ötórás beszédet tartott Santiagóban, Kuba legfontosabb történelmi városában, amelyben jelezte: országa kész javítani a kapcsolatokat az Egyesült Államokkal. A 72 esztendős államfő egészségi állapota látszólag kitűnő, bár a múlt héten egy miami lap cikkében Elizabeth Trujillo kubai sebésznő ennek ellenkezőjét állította.

Elmondása szerint 1997 októberében az elnök súlyos agyvelőgyulladás miatt
került kórházba, amely halálos kimenetel? is lehetett volna. Castro jelenleg is
szívbetegségben szenved – mondta a doktornő. A kubai sajtó, mint más hasonló
híreket, ezt is tagadta, és válaszában azt írta, hogy a már nem fiatal elnök
roppant jó egészségnek örvend.

A kubai elnök beszédében kifejtette, hogy országa kész együttműködni az Egyesült
Államokkal a terrorizmus és a kábítószer elleni harcban. A Kuba és az USA közötti
kapcsolat javulása szempontjából fontos eseménynek tekinthető az is, hogy két év
után újra megindultak a repülőgépjáratok a két ország között. Mint emlékezetes,
Bill Clinton 1996 februárjában megszüntetett minden járatot, miután a kubai légierő
vadászgépei lelőttek két amerikai repülőgépet. A karitatív szervezet pilótái
kétségbeesésükben a tengeren át menekülni próbáló kubai emigránsokat próbáltak
megmenteni, amikor Castro katonái tüzet nyitottak rájuk.

Szintén nagy változásnak számít az, hogy míg 1993-ban a kubai kormány hetente csak
kilencven emigráns látogatását engedélyezte, az idén – miután szabaddá vált a
dollár használata a szigeten – a hatóságok napi százra emelték a kiadható
vízumok számát. Ennek a szabálynak politikai, de elsősorban gazdasági okai vannak. A
látogatók által elköltött pénzösszegek és a családtagjaiknak küldött csomagok
enyhítik az utóbbi évtizedek legnagyobb gazdasági válságát a szigetországban.

Az elnök hosszasan sorolta vasárnapi beszédében a hatvanas évektől máig Kubában
elkövetett merényleteket, köztük azokat, amelyek ellene irányultak. Castro az
Egyesült Államokat vádolta a terrorista akciókért, miközben hangsúlyozta: Bill
Clinton urat ezekért nem terheli felelősség.

A kubai államfő részletesen foglalkozott a The New York Times cím? amerikai lap
minapi jelentésével, amely szerint egy miami székhely? kubai emigráns szervezet, a
Kubai– amerikai Nemzeti Alapítvány adott megbízást és pénzt a tavalyi évben két
kubai szállodában is elkövetett pokolgépes merényletre. Az államfő a merényletek
közül kiemelte a közismert, 1976-ban Barbados szigetén elkövetett
repülőgép-robbantást, melynek 73 áldozata volt, köztük kiváló kubai sportolók.
Castro a hét végén részt vesz majd azon a rendezvényen, amelyet az áldozatok
emlékére tartanak Barbadoson.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!