hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nincs ítélet
Romapogrom

1998. 07. 11.
Továbbra sincs döntés az 1993-as romániai hadrévi cigányellenes pogrom ügyében. Az ügyben ítélkező bíróság további nyolc személy ellen kérte a vád kiterjesztését emberölés, illetve gyújtogatás miatt.

Az ügy előzménye, hogy 1993. szeptember 20-án három hadrévi roma férfi, eddig
tisztázatlan körülmények között, egy verekedés során leszúrt egy falubeli román
embert. A rendőrség a három roma közül kettőt letartóztatott, majd átadta őket a
feldühödött tömegnek, amely a két férfit meglincselte, majd a helybeli romák házai
közül 14-et felgyújtott. Ezek egyikében égett benn a harmadik áldozat. További öt
házat leromboltak, tulajdonosaikat kiűzték a faluból.

Az akkori román kormány és a parlament emberi jogi bizottsága "jogosnak és
érthetőnek" nevezte a Hadréven történteket, feltehetően ezért is húzódott el
évekig a büntetőeljárás megkezdése. Az új kormány beiktatása után egy évre volt
szükség ahhoz, hogy elkészüljön a vádirat, és előzetes letartóztatásba
helyezzék a különleges kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsított öt
férfit.

Amennyiben a bírói határozat alapján az ügyészség kiterjeszti a vádat, a
tárgyalás újabb tanúk kihallgatásával folytatódik. Ellenkező esetben a bírónő
két lehetőség közül választhat: vagy ítéletet hoz az eddigi 11 vádlott ügyében,
vagy az egész vádiratot semmisnek mondja ki, és új ügyészi kivizsgálást rendel el.
Az ügyészség várhatóan július 17-én dönt a bírói határozatról.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!