hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Romák kétségbeesett tiltakozása Bulgáriában

1998. 06. 06.
Az önkormányzati hatóságok diszkriminatív eljárása és a be nem tartott választási ígéretek elleni tiltakozásul az északnyugat-bulgáriai Lom városában egy roma felgyújtotta magát. A helyi romák január óta hiába várják a nekik járó szociális juttatásokat.

Az önkormányzat épülete előtt napok óta éhségsztrájkoló romák tiltakozásának csak a kormánytisztviselők megérkezése vetett véget. A tárgyalófelek közti megállapodással a további öngyilkos akciókat egyelőre sikerült megakadályozni.
Az elmaradt segélyek mellett a Lomban élő romák azt is sérelmezték, hogy a Demokratikus Erők Uniója helyi képviselője győzelme után nem tartotta be a választási kampány során a munkahelyteremtésre és a helyi hatóságok romaellenes diszkriminatív intézkedéseinek kivizsgálására tett ígéreteit. A Roma Sajtóközpont az Európai Roma Jogvédő Központtól úgy értesült, hogy május 25-én öt helyi roma kezdett éhségsztrájkot, melyhez később még tizenketten csatlakoztak. Valamennyien azzal fenyegetőztek, hogy felgyújtják magukat, amennyiben ügyükben nem történik érdemi előrelépés.
Miután a kormány magas rangú tisztviselői és a helyi parlamenti képviselő nem érkeztek meg a megbeszélt időpontban, az egyik roma felgyújtotta magát. A járókelők azonnal közbeavatkoztak, így a tiltakozó nem szenvedett súlyos sérüléseket. Mielőtt a többi roma követte volna társuk elkeseredett lépését, megérkezett a Mario Tagaranski államigazgatási miniszter vezette szófiai kormánydelegáció. A tárgyaláson, amelyről a jogvédő szervezeteket kizárták, sikerült megállapodni. Ennek értelmében összegyűjtik és kivizsgálják a romaellenes diszkriminatív eljárások bizonyítékait; munkahelyteremtő programot indítanak, amelynek része a helyi csatornarendszer bővítése; megvizsgálják, hogy hová tűnt a kormány által állítólag rendszeresen kiutalt öthavi szociális segély.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!