hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Háború Afrika szarván

1998. 06. 13.
Az utóbbi napokban újra véres összecsapások színterévé vált az eritreai– etióp határ. A konfliktus kezdete óta több száz külföldi hagyta el a térséget, attól tartva, hogy a harcok nyomán mind a légi, mind a szárazföldi közlekedés leáll.

Majdnem fél évszázada annak, hogy Eritrea – olasz, majd brit uralom után –
1952-ben az ENSZ fennhatósága alá került. Hamarosan kezdetét vette a
függetlenségért folytatott gerillaháború, mely először Hajlé Szelasszié
császár, majd 1974-től a kommunista kormányzat ellen folyt. 1991 májusában az
Etiópia északi részén lévő Asmara városa az eritreai lázadók kezére került.
Két évre rá Eritrea kikiáltotta függetlenségét. A törékeny békét először az
tette próbára, hogy az eritreai kormány tavaly önálló pénznemet vezetett be az
országban. Erre válaszul az etióp kormány elrendelte a kemény valutában való
kereskedelmet a két ország között. Májusban egy eritreai üzletembert tartóztattak
le Addisz-Abebában azzal a váddal, hogy felelős egy etiópiai háborús hős
meggyilkolásában.

Június elején váratlanul egy hajnali támadással eritreai csapatok törtek be etióp
területre körülbelül 140 kilométer távolságra Adigrat városától. Az eritreaiak
tagadják, hogy támadásaikkal idegen területeket kívánnak Eritreához csatolni:
állításuk szerint csak azok a területek kellenek nekik, amely területeket hat
hónappal ezelőtt az etióp kormányerők megszálltak. Miközben az eritreai és az
etióp csapatok nehéztüzérség bevetésével egymást bombázzák, a külföldiek
menekülnek az országból, attól tartva, hogy a határ menti konfliktus kiterjed az
egész térségre.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!