hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ne térjünk vissza Ion és János történetéhez!
Interjú Călin Popescu-Tăriceanu volt román miniszterelnökkel
Ne térjünk vissza Ion és János történetéhez!

Interjú Călin Popescu-Tăriceanu volt román miniszterelnökkel(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2020. 05. 28.
Az egységet ma nem lehet eladni, a széthúzás a nyerõ, ezt diktálja a választói logika – Calin Popescu-Tariceanu szerint Bukarest részérõl ez a fõ akadálya a román–magyar viszony rendezésének. A volt kormányfõ támogatja az autonómiatörekvéseket, ha azok nem etnikai alapúak.

Névjegy

Călin Popescu-Tăriceanu 1952-ben született Bukarestben. A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyik alapítója, későbbi alelnöke, majd elnöke. Románia miniszterelnöke 2004–2008 között. Egyike azon kevés román politikusnak, akik a rendszerváltás óta folyamatosan jelen vannak a nagypolitikában. 2014–2019 között a román Szenátus elnöke (az alkotmány értelmében az államfő helyettese, az ország második embere).

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke több ízben is úgy fogalmazott, hogy ön az egyike azon keveseknek, akik soha nem fordultak a magyarok ellen politikai tőkeszerzés céljából sem. Hogy látja, miért kifizetődő még mindig a magyar kártya kijátszása Romániában?

– Kelemen Hunor állítása igaz – ennek ellenére soha nem örvendhettem a romániai magyarok szavazatainak. Olyan emberekre szavaztak inkább, akik következetesen és ismételten ellenük fordultak, lásd Traian Băsescut vagy Klaus Iohannist.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!