A Vidám Vasárnap ünnepi felvételeiről érkeztél erre az interjúra. Ezek középpontjában a családok, házasságok, nagycsaládok állnak. Miért ezt választottátok témának?
A Vidám Vasárnap-közvetítések után mindig volt bennem egy hiányérzet, ami abból adódott, hogy ezeken az alkalmakon én vagyok az előadó, a többi résztvevő pedig hallgató, akiket ismerek harminc éve. Eszembe jutott, hogy nagyon jó lenne nekem is és a tévénézőknek is meghallgatni az ő bizonyságukat. Ez nekem annál is inkább fontos, mivel ebből derül ki, hogy volt-e a munkámnak értelme, tartós gyümölcse.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »